Álmok fent és a földön

Azt találja ki, hogy egy falevelet dob a postaládába, miután szerelmes üzenetet ír rá a kedvesének. Aztán arra kér, hogy csempésszük bele a cikkbe Szelle Dávidot, kollégáját és legújabb barátját. Íme. Kékesi Gábor szeptember óta tagja a Pannon Várszínháznak, legutóbb Goldoni Két úr szolgája című komédiájában mutatkozott be.

- Rengeteg feladatot kapott, hogy bírja?

- Nem unatkozom. Azt is mondják, hogy teher alatt nő a pálma. Ráadásul szükségem is van a sok feladatra, mert hajlamos vagyok ellustulni.

- Melyik darab áll a legközelebb önhöz?

- A kőszívű ember fiai mindenképpen, mert az első itteni szerepem, de a hangulatát tekintve a Goldoni a kedvenc, mert az egy tökéletesen eltalált vígjáték. Az aranycsapat pedig áll közel hozzám, mert imádom a focit és a táncot.

- Egy időben focista is szeretett volna lenni, igaz?

- Nagy álmom az volt, hogy focista legyek, de sohasem játszottam egyesületnél, aztán amikor egyszer, középiskolás koromban elmentem mégis, kiderült, hogy erről a pályáról már lekéstem.

- Végül sem színész, sem focista, hanem légiutas-kísérő lett.

- Az volt a terv, hogy érettségi után a színművészetire jelentkezem, sehova máshova. Mivel nem vettek fel, így jött a légiutas-kísérés. Három évig voltam a Malévnél.

- Szerette ezt a munkát?

- Nagyon tetszett, hogy egyenruhát hordtunk, gyönyörű dolgoknak lehettem szemtanúja a levegőből, és az is jó volt, hogy mivel sok náció találkozik egy-egy repülőúton, meg kell tanulni kommunikálni. De az is igaz, hogy nem túl ideális környezet az, hogy 800 méter magasan 1000 kilométeres sebességnél szolgálod fel a teát.

- Mi vitte arra, hogy többedszer is színésznek jelentkezzen? Azt már tudhatta, hogy nem egy hosszú távra szóló életbiztosítás ez a pálya.

- A nehézségekre szükség van, hiszek abban, hogy minden okkal történik. Persze nem fogom bánni, ha jól élek majd a színészi munkából, és tudom is, hogy előbb-utóbb így lesz. Egyelőre mindent elkövetek, hogy egyre jobb legyek. Aki nem így tesz, az elfásult, modoros lesz, aki mondja ugyan a szöveget, de nem éli meg a pillanatot.

- Mindig is ennyire tudta, hogy mit akar?

- Alapvetően igen. Bár nem is tudom, hogy én választottam-e a színházat vagy a színház választott engem, hiszen olyan korán belekerültem.

- Nem is volt B terv?

- Nem nagyon. A repülés mindig is izgatott, mivel édesapám és a bátyám sportrepülő-pilóta, de tudtam, hogy ez nem az igazi számomra. A színházban folyamatosan szembesülök magammal, így a saját pszichológusa az ember.

- Nem félelmetes ez?

- Számomra nem. Az ember, ahogy felnő, sok műanyag dolog meg hazugság kerül rá, nekem a vágyam az, hogy ezeket lehántsam magamról, hogy megtudjam, ki vagyok én.

- A sokadik előadáson viszont már rutinból  csinálja az ember, nem?

- Törekszem rá, hogy halljam meg, amit a partnerem mond, és arra reagáljak. Amint kapod az impulzust a partneredtől, a szöveg a szádban van, de azzal az érzettel jön elő belőled, mintha tényleg ott születne.

- Jól érzi magát Veszprémben?

- A főváros után felüdülés, imádom a kis utcákat, hogy nagyon zöld, ráadásul itt van a Balaton a közelben. Magyarország főváros központú, de nekem annyira tetszik ez a vidéki élet, hogy akár hosszabb távon is el tudom képzelni.

- Ráadásul a kedvesét is itt ismerte meg.

- Igen, ő a szerelmem a Kőszívűben, Edit kisasszony, Telegdi Kamilla. Amikor elkezdtünk játszani, akkor még semmi nem volt köztünk, aztán lassan egymásba szerettünk.

- Látszik ez a színpadon?

- Egy előadás folyamatosan változik, ha nem szeretünk egymásba, akkor is változna. Hogy egyébként ez a szál amúgy mennyire látványos, azt én nem tudom. Persze, amit érzek iránta civilben, azt igyekszem Richárdként is átélni és felhasználni. A színészet éppen erről szól. Keresed az utakat, melyeket egyeztetni tudsz a karakterrel és magaddal, és akkor lesz élő a dolog, ha a karakterben ott vagy te is.

Kékesi Gábor gyerekszínészként az Operett Színházban több darabban is szerepelt. A színészszakmát a Magyar Színház színiakadémiáján sajátította el. Iglódi Istvánt volt az osztályfőnöke, akit mesterének tart.