Karmester az iskola élén

Virágok a nappaliban, néhány már hervadófélben, de látszik, tulajdonosa nehezen válik meg tőlük, az iskolai évekre emlékeztetik őt. Schenk Róbertné közel negyven évet töltött el pedagógusként, ebből 28 évig igazgatta az ösküi Tasner Antal Általános Iskolát. 

- Nagyon fiatalon, 28 évesen lettem az iskola vezetője. Akkor nagy feladat volt az idősebb kollégákat igazgatni. A taktikám mindig az volt, hogy előre menekülök, már akkor is több végzettségem volt, és azután sem hagytam abba a tanulást. 

Egyébiránt az előre menekülés volt az egyetlen lehetőség egy falusi iskolában, amikor sorban szűntek meg oktatási intézmények. Csak akkor maradhattunk életben, ha egy kicsit előbbre jártunk, mint az átlag, ki kellett emelkedni tehát a tömegből. 

Schenk Róbertnét, Mariannt édesanyja terelgette a pedagógusi pályára. Zeneiskolába íratták, és bár szülei azt szerették volna, ha zongora- tanár lesz, ő azt mondja, nem tudta elképzelni, hogy egy helyben üljön, így magyar-ének szakra felvételizett. 

Az iskolaigazgatást is a zene nyelvére fordítja le. Úgy fogalmaz, a vezetést mindig úgy fogta fel, hogy ő a karmester, a zenekar pedig a tantestület és a gyerekek.  

- Nem volt könnyű szembesülni azzal, hogy vezetőként tényleg egyedül maradok, mert bár a zenekarom játszik, ha erre utasítást adok, de a döntéseket egyedül kell meghoznom. 

Előbb-utóbb szükségessé vált az, hogy kiválasszam a szólamvezetőket, és meg kellett tanulnom bizonyos döntéseket kis csoportokra bízni, és ezeket az úgynevezett teameket összefogni. 

Mariann az első tíz évben nagyon nehezen viselte azt, hogy nincs osztálya, ezért minden lehetőséget megragadott arra, hogy tan- órákon kívül foglalkozzon a diákokkal. 

Mint igazgató, két fő irányelv vezette mindig. Az első az, hogy minden iskolát a pedagógusai határozzák meg, és olyanok a gyerekek, mint amilyenek a pedagógusok, a pedagógusok pedig olyanok, mint a vezető. 

Ezért különösen fontos igényesnek, következetesnek lenni, valamint képesnek kell lenni dicsérni és elmarasztalni, ha szükség van rá. A másik fontos elv, amit végig szem előtt tartott, az az, hogy minden gyerek tehetséges valamiben. 

- Régebben más volt a gyerekekkel és a szülőkkel való viszony is. Változik a világ, és ezzel együtt a tanári attitűdnek is változnia kell. Egyre több lett a válás, ebből fakadóan az elmagányosodott gyerek, és mi, pedagógusok nem voltunk erre felkészülve. 

Talán közhelynek hangzik, de a legfontosabb, amit egy tanár adhat, az a szeretet, de ha ez nem belülről fakad és csak egy máz, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az ellenkezőjét érjük el és a gyerekek még inkább eldurvulnak. 

Soha nem szabad egy diákot az osztálytársai előtt megszégyeníteni, ma ugyanis érzékenyebbek, de ezzel együtt fogékonyabbak is a diákok. A szülők felé pedig meggyőződésem, hogy nekünk, pedagógusoknak kéne nyitni. 

Mi vagyunk a szakma, nekünk kellene megtalálni a megoldást arra, hogy az együttműködés hasznos legyen. Schenk Róbertné első nyugdíjas heteit tölti. Nem szakadt el teljesen az iskolától, heti öt órában visszajár tanítani, és azon töri a fejét, mit tudna csinálni. Szeretne kulturális műsorokat szervezni. 

- Titkos vágyam az, hogy gyerekekkel foglalkozzam, tehát oda jussak vissza, ahonnan elindultam - teszi hozzá.