Külföld

2015.04.24. 13:39

Tunézia nem hagyja megfélemlíteni magát a Bardo múzeumi terrorakcióval

Egy hónappal a Bardo múzeumban történt terrorakció után Tunéziában (kis túlzással) minden turista mellé őrt állítanak. A múzeum is nyitva van, bár az ott dolgozók mindennap „újraélik” azt a szörnyű napot.

Németh F. Bernadett

Tuniszban látványos a rendőri jelenlét. Terepjárókból, autókból, ellenőrző pontokról figyelik a tömeget. A francia nagykövetséget szöges dróthálóval vették körül, az épület előtt egy tank, és több katonai teherautó, jármű áll, mögötte felfegyverzett katonák. Amikor észreveszik, hogy fotózzák őket, egyikük kitörölteti az illető telefonjából a fényképet. A magyar újságírók mellé pedig civil ruhás rendőrök szegődtek, s kísérnek egészen a francia kapuig, majd Tunisz hagyományos óvárosában, a medinában is, egészen az étteremig.

A Bardonál is sok a fegyveres őr. A parkolóban rögtön ékszerárusok csatlakoznak hozzánk. Ők látták meg először a múzeumba betörő terroristákat, a fegyverropogást, majd az áldozatokat. Azt mondják, nem voltak felkészülve rá, de ma már tudják, hogy terrortámadás a világon mindenhol megeshet.

A francia nagykövetséget szöges dróthálóval vették körül, az épület előtt egy tank, és több katonai teherautó, jármű áll, mögötte felfegyverzett katonák Fotók: a szerző

Ezért a traumatikus emlékek ellenére a múzeum újranyitása után folytatták az árusítást más lehetőségük, munkájuk nincs. A múzeumban pénteken több csoport is járt. Ammar Alaya idegenvezető felidézi, hogy azon a szerdai napon, ahogy máskor is, amikor kikötnek a nagy tengerjáró hajók, a múzeum több száz látogatót fogadott. Amikor a kalasnyikovok megszólaltak, azt hitte, leszakadt valami a múzeumban. Aztán meglátta a terroristákat. Húsz ember életét mentette meg azzal, hogy egy, a bejárattól távolabb eső helyiségbe vezette őket. Itt várakoztak három órán át, amíg a katonaság felszabadította az épületet.

Ammar azt mondja, akik akkor dolgoztak a múzeumban, azóta úgy jönnek ide vissza, mintha minden ma történne . Többen az áthelyezésüket kérték, de volt, aki visszatért közülük a Bardoba.

Több teremőr készségesen mutatja, hol látszanak még mindig a múzeum falán, üvegvitrinjein a golyó ütötte lyukak, így aztán a turisták a csodaszép római mozaikok mellé ezeket is lefotózzák.

Ammar Alaya idegenvezető felidézi, hogy amikor a kalasnyikovok megszólaltak, azt hitte, leszakadt valami a Bardo múzeumban

Nabil Bziouech, a tuniszi turisztikai minisztérium kabinetfőnöke azt hangoztatja: az elmúlt egy hónap alatt fokozott a katonai, rendőri jelenlét az országban. A látogatót a repülőtérről végigkíséri a biztonsági szolgálat a sivatagtól a tengerpartig. A turizmusban dolgozókat folyamatosan képezik, hogy felismerjék a terrorveszélyt és jelezzék a megfelelő helyen. Minden települést arra bíztatunk, hogy rendezzen minél több szabadtéri fesztivált, kulturális programokat ez az üzenetünk a terroristáknak, fogalmaz a kabinetfőnök.

Elismeri, hogy a turizmus csökkent, ugyanakkor a turisztikai szakemberek abban bíznak, hogy csak kitolódik a szezonkezdet.

Ez érződik a Karthágó romjait bemutató szabadtéri múzeumban is: vannak ugyan látogatók, de Ahmed Riahi idegenvezető szerint ebben az időszakban máskor tömegek sétálnak a műemlékek között, melyek felett ott magasodik a tunéziai elnök rezidenciája, így szinte természetes, hogy itt is sok a fegyveres katona.

Emlékhely a kulturális intézményben az áldozatok neveivel

A Korán nem ad parancsot ölésre. Sőt tanítása szerint, aki ártatlanok vérét ontja, az nem jut a Paradicsomba mondja Ahmed, aki éppen az iszlám szent iratát olvasgatja. Hozzáteszi: ezért sem hiszik sokan Tunéziában, hogy a Bardo elleni merényletet tunéziai emberek követték volna el. Ugyanezt mondják a medinák árusai. Akárkit kérdezünk, mindenki azt bizonygatja, hogy nem fél újabb terrortámadástól. Choulguz Hayder idegenvezető szerint ennek a magyarázata az, hogy az arabok nem félnek a haláltól. A muszlim embert megtartja a hite, amelyre rábízza magát: azt vallják, hogy minden úgy lesz, ahogy Allah akarja .

A bazárosok csupán attól tartanak, hogy a turisták elmaradnak, s így nem lesz miből eltartaniuk a családjukat.

A falon golyók ütötte lyukak emlékeztetik a turistákat a terrorakcióra

Leith Ben Zakour, a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal budapesti igazgatója úgy véli, hogy az Európai Unió nem hagyja magára Tunéziát a terrorizmus elleni harcban. Szerinte, mivel Szicília, így Olaszország, valamint Franciaország is nagyon közel fekszik Tunéziához, ezekből az országokból sok látogató (Franciaországból évi egymillió) érkezik az észak-afrikai államba, az unió kiterjeszti biztonsági hálóját erre az országra.

Mivé lesz az arab tavasz?

Tunézia-szerte, amerre csak megfordultam, az emberek mind arról győzködtek, hogy a Bardo múzeum látogatói elleni merénylet elkövetői nem lehettek tunéziaiak. A Korán szerint nem jut a Paradicsomba az, aki ártatlanokat öl, a muszlim ember nem tesz ilyet – hajtogatták. De miért is erősködnek emellett? Egyrészt azért, mert a világban úgy tartják számon Tunéziát, mint az egyetlen arab országot, ahol demokratikus átmenet (az úgynevezett arab tavasz 2011-ben) történt. Szeretnék megőrizni magukról ezt a pozitív képet, amit a korábban elért vívmányokra is építenek, mint például a nők szavazati joga, a kendőviselet nem kötelező jellege, a (viszonylag) szabad párválasztás stb.

Tunéziának jó reklám, hogy az arab világ legdemokratikusabb és legbiztonságosabb állama igyekszik lenni. A szállodák egyre jobb szolgáltatásokkal várják a vendégeket, egész városok épülnek kimondottan a turisták kedvéért, az ide látogatók kedvezőbb áron és nagyobb biztonságban ismerkedhetnek az arab kultúrával, gasztronómiával, mint a versenytársaknál. Ebbe a szép, ideális képbe rondított bele a Bardo elleni terrortámadás. S irányította rá a figyelmet arra, hogy Tunéziában a felszín alatt nincs minden rendben: a munkanéküliség, a kilátástalanság számos fiatalt sodort rossz irányba: becslések szerint a szíriai és iraki dzsihádgyárakban háromezer tunéziait képeztek ki. Valószínűleg ez tehát a másik oka a helyiek hárításának: nem akarják elhinni, hogy esetleg saját, átformált, fanatizált fiataljaik fordultak ellenük. Pedig ezeket az ifjakat csak úgy lehet megmenteni a szélsőségesektől, ha értelmes célt és megélhetést kapnak.

 







Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!