Külföld

2017.03.10. 07:25

Felgyújtotta alvó gyermekei alatt az ágyat az anya

Öt és három éves fiai békésen aludtak, amikor a nő a szörnyű tettet véghezvitte, majd bezárta őket a házba, és elment otthonról.

Az eset az amerikai Nyugat-Virgina államban történt, ahol a helyi hatóságok letartóztatták a 29 éves Molly Joe Delgado-t, aki a rendőröknek bevallotta tettét - közölte a CBS News.

A jelentések szerint a nő felgyújtotta az ágyat, amiben a hároméves Delmer és az ötéves Justin Delgado aludt, elhagyta a házat, kulcsra zárta a bejárati ajtót, és átment a szemben lakó édesanyjához. A nő férje a felgyújtott épületben volt, ő a füstszagra ébredt fel, majd azonnal a gyermekek szobájához rohant, oda azonban a sűrű a füst miatt képtelen volt bejutni, ráadásul az épületet sem tudta elhagyni, köszönhetően a nő által bezárt ajtónak.

Az apa miután sikertelenül próbált a konyhaablakon kimászni, segítségért kezdett kiabálni. Ezt hallotta meg a tettes Molly Delgado apja és annak felesége, akik azonnal a bajbajutottak segítségére siettek. A bejárati ajtót sikerült betörniük, ám a gyerekszobába nekik sem sikerült bejutni a vastag füst miatt. „Nem láttam semmit, nem tudtam megtalálni őket" – mondta el a férfi. A két kisgyereket a helyszínen halottá nyilvánították, édesapjukat pedig füstmérgezés miatt kellett kórházba szállítani.

Az anya ellen kétrendbeli szándékos emberölés, valamint gyújtogatás vádjával indítottak eljárást.

(Lead képünk illusztráció)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!