Elveszi a fiainkat a háború - Öt beregszászi magyar esett el a kelet-ukrajnai harcokban

– Timoscsuk Mihály a nagyszerű emberek közé tartozott, jól ismertem, iskolatársam volt! – jegyzi meg Dobsa István, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ifjúsági elnöke Beregszászon, amikor látta, hogy könnyeinkkel küszködve virágot helyezünk el a kelet-ukrajnai háborúban elesett magyar katonák emlékhelyénél, a város főterén. A helyszínen friss virágok és mécsesek, az embert szíven üti a látvány, és keresi a választ a miértekre, hogy miként és miért történik, történhet ez meg Európában, a XXI. században?

István vigasztalni próbál: éppen ezért dolgozunk mi, itteni magyarok, köztük a fiatalok, akik még maradtunk, hogy a háború és a megélhetési nehézségek miatt ne menjenek el többen innen, Kárpátaljáról. Ezért küzdünk a munkahelyekért, a támogatásért és a segítségért, hogy megmaradjon a magyarság Kárpátalján!

Lapunk nevében Kovács Erika helyezett el virágot a háborúban elesett magyar katonák emlékhelyénél. Középen Timoscsuk Mihály fotója (Fotó: Hadnagy Marcell)

Sorra jönnek oda hozzánk magyarok és ukránok is, mások is virágot hoznak, gyertyát gyújtanak a katonák emlékére, akik életüket adták ezért a földért. Könnyezve imádkoznak az elesett emberekért. Az emlékhely közelében – ami mellett egyébként a kijevi főtéren, a Majdanon elesett helyiek emlékhelye is áll – egy szegényes lépcsőház egyik lakásában él Timoscsuk Mihály édesanyja, Irén.

Fekete ruhában és kisírt szemmel nyitott ajtót, azt mondja, könnyei fia halála óta nem száradtak le arcáról. Az apró lakásban két gyermek szalad elő, egyik egy tízévesforma kisfiú, aki Mihály keresztfia, depressziós lett a haláleset óta. Amikor ott jártunk, akkor is ijedten bújt vissza az ágyba, a fal felé fordulva. Abban a szobában kínál hellyel, ahol fia lakott, az embert különös érzés tölti el, amikor arra gondol, hogy nem is olyan régen ez a ragyogó, okos, jóképű fiatalember itt boldogan élt a családjával egészen huszonhét esztendős koráig. Az egyszerű, ízléses berendezésű szobában egy szekrényen külön kis emlékhelyet állított össze az édesanyja, fia kinagyított képével, kereszttel, virággal, egy porcelánoroszlánnal, mert abban a jegyben született Mihály, és egy miniatűr harckocsival. Irén azt mondja, az egy rakétaautó, amilyenben megölték az ő drága gyermekét. Irén összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel áll halott fia képe előtt, és mint mondja, máig nem tudja megbocsátani a sorsnak, hogy négy gyermeke közül a legkisebbet egy értelmetlen háború miatt el kellett temetnie.

Timoscsuk Irén, Mihály édesanyja, akinek nem száradt le arcáról a könny fia halála óta. (Fotó: Hadnagy Marcell)

– Senkinek nem kívánom azt az érzést, amit az anya érez, amikor ott áll gyermeke sírjánál, aki egészséges, okos ember volt! – zokog Irén, majd meséli tovább: Mihály kötelességtudó és törekvő, optimista beállítottságú ember volt, mindig azt mondta, meglátjátok, lesz itt még jobb világ is! Az anya, miközben veszi elő fia emlékeit, mutatja Mihály magyar igazolványát is, amelyben látjuk, Mihály 1987. augusztus 13-án született, miközben az anya sírva megjegyzi: borzalmas, hogy 27 évvel később éppen a születése napján kellett meghalnia!

Megtudjuk, Timoscsuk Mihály történelem és földrajz szakon végzett a beregszászi főiskolán, de nem kapott munkát, pedig éjt nappallá téve keresett-kutatott munkalehetőség után. Nagyon nyomasztotta és bántotta, hogy nincs elfoglaltsága, ezért minden lehetőséget megragadott, ami adódott, dolgozott biztonsági őrként, majd többek között egy autóalkatrész-gyártónál is, ahol a vegyszer kikezdte az egészségét. Hiába telt az idő, munka nem adódott, közben a család megtudta, dollár kell azért, ha a fia neki való állást akar, nekik viszont nem volt pénzük. Ezért Mihály úgy döntött, hogy jelentkezik a katonai akadémiára, ahová fel is vették. Ennek – miként Irén említi – az volt a feltétele, hogy előtte katonaként szolgáljon, és az erről szóló papírt Mihály alá is írta. Idén januárban telt volna le ez a kötelező szolgálati idő.

Irén féltve őrzi az érméket, emlékeket, amik fiánál voltak a háborúban. Megmutatta azt a fotót, amelyen Mihály aláírta a behívóját (Fotó: Hadnagy Marcell)

– Tavaly augusztus 13-án éppen Magyarországon tartózkodtam, mert az alacsony nyugdíjam miatt kénytelen voltam munkát vállalni, egy idős nénit gondoztam – magyarázza Irén, hozzátéve: telefonon hívott otthonról a lányom, akit kértem, köszöntse fel Mihályt a születésnapján. Magyarországról nagyon drága lett volna a telefon. Az anya fiával utoljára tavaly július 29-én beszélt, amikor nyugtatta, ne féljen és ne aggódjon, nem lesz semmi baj, visszajön ő a háborúból! Arra kérte az édesanyját, ha hazaér, lavórnyi töltött káposztát főzzön neki! Az anya később megtudta, augusztus 13-án Mihályt fel is hívta a testvére délután fél kettőkor, amikor azt mondta neki a fiú, hogy csalánt rágnak napok óta, mert nincs ennivalójuk. A falusi emberek vittek a katonáknak ennivalót, de ha olyan helyen tartózkodtak, ahová a civilek nem tudtak, vagy az úgynevezett blokkposztok (katonai ellenőrző helyek) miatt már nem mehettek be, bizony éheztek. Az anya úgy tudja, fia akkor már öt napja nem evett.

– Timoscsuk Mihály 2014. augusztus 13-án, este 21 óra öt perckor, 27. születésnapján halott volt, Luganszk mellett, Georgijevkában ölték meg – néz üres tekintettel maga elé Irén, s lassan folytatja: augusztus 14-én, amikor ő még Magyarországon volt, jött hozzájuk a beregszászi parancsnokságról egy katona, de senkit nem talált otthon. A katonaruhás férfit a szomszédasszony meglátta, aki Mihály testvérének mondta: „azt beszélik, Misát hozzák hazafelé”! – Végül is a lányom a polgármestertől tudta meg, hogy meghalt a testvére – teszi elém fia emlékeit Irén, köztük gyűrűket, amit tőle és nagyapjától kapott, levelet, amit már nem tudott elküldeni, amiben azt írta, hogy nagyon szereti az édesanyját.

Megkapta Irén fia telefonját, laptopját is, melyeken – mint mondja – semmi nincs. Mihályt augusztus 15-én hozták haza Beregszászra, de azt mondták, annyira megsebesült, hogy az édesanyja ne is nézze meg. Mihályt 17-én temették el, a szertartást a város rendezte.

Irén, miközben szívére szorítja fia képét, nehezen felfogható mondatokkal érzékelteti, hogy Mihályt, miközben egy harci járműben ment a háborús övezetben, csaknem teljesen széttépte egy rakéta, a fejét a hatalmas erejű robbanás letépte a testéről, ami messze elvetődött. Ezt – ahogy az anya meséli – látta Mihály egyik katonatársa, aki máig nem tudta feldolgozni a történteket, és azóta Mihály fejét keresi. Az a fiatalember gyógykezelésre szorult, ahogy állítólag több katonát is a háború borzalmai miatt ilyen intézetben kezelnek.

– Mihály egész életében azért küzdött, hogy egy napon magyar lehessen, 2013 decemberében be is adta az igényét erre. 2014 májusában esküt kellett volna tennie, de márciusban elvitték – folytatja Irén. Mindig mondta, édesanyám, egyszer én is magyar leszek! Sajnos, ezt már nem érhette meg a fiam! Irén azt mondja, további életében azért küzd, hogy az öt elesett magyar fiatalnak szobrot állítson Beregszászon, ezért már számlát is nyitott.

Szabó Éva riadtan ül le velünk egy kávézóban fiával együtt. Az anya arról beszél, hogy Donyeck mellett harcolt Sándor, viszont azt mondja, alig várja, hogy újra hívják, mert itthon nem találja helyét. Állítja, aki egyszer megfordult a háborúban, vissza akar menni, mert már nem tud enélkül élni, amíg béke nem lesz ezen a földön. Sándor szerint jönnek jobb idők Ukrajnára, ő ezért megy, ha hívják.

Szabó Éva attól retteg, hogy fia, Sándor újra elmegy, aki viszont harcolni akar, ha hívják (Fotó: Hadnagy Marcell)

A kelet-ukrajnai konfliktus előzményeihez tartoznak a 2013 novemberében a kijevi főtéren, a Majdanon történt események. Az EU ugyanis aláírta a társulási és szabadkereskedelmi megállapodást Grúziával és Moldovával, Ukrajnával viszont ez elmaradt. Moszkva nyomására lépett vissza Ukrajna. A nép viszont nem értett egyet a döntéssel, az utcára ment, a Majdanon a tüntetések alatt sok volt a halálos áldozat. Aztán 2014. március elején fegyveres konfliktus robbant ki Ukrajna keleti részén, ami oroszbarát szakadár és kormányellenes csoportok tüntetéseivel kezdődött a donyecki és a luhanszki területen. A háborúnak legkevesebb hatezer áldozata van, köztük sok civil. A behívottak mellett önkéntesek is mennek a harcokba egy jobb élet reményében, ugyanis az ukrajnai átlagbérnél jóval magasabb fizetés kap, aki túléli.

Ukrajnában, így Kárpátalján is abban bíznak, hogy a minszki megállapodás végre békét hoz hazájukba. 2015. február 12-én Minszkben aláírtak egy dokumentumot a tűzszünet betartásáról, a nehézfegyverek visszavonásáról, a foglyok cseréjéről, és arról is, hogy Ukrajna helyreállítja az ellenőrzést a teljes orosz–ukrán határon.

A megállapodást Vlagyimír Putyin orosz, Petro Porosenko ukrán, Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár dolgozta ki.