Kosárlabda

2015.04.23. 11:09

HOYA Pannon Egyetem Veszprém: A továbbjutás a feladat

A múlt heti sima idegenbeni siker után (71:79) rövidre zárná a továbbjutás kérdését pénteken este a HOYA Pannon Egyetem Veszprém csapata az Egerrel szemben az NB I/B-s kosárlabda-bajnokság rájátszásában.

B. Virág Rita

Mérész Csaba tanítványai kiheverték a sokkot, hogy nem sikerült a legjobb négy közé jutni, ezt Egerben be is bizonyították, a rájátszás első mérkőzésén (71:79). A két győzelemig tartó párharc második összecsapásán pedig pontot is tennének a rivalizálás végére.

A Veszprém célja (a képen Kámán Tamás) hazai pályán is az Eger legyőzése (Fotó: Penovác Károly)

– Ellenfelünk a gyors indításokra és külső dobásokra fektette a hangsúlyt az első meccsen, ezért ezekre a taktikai elemekre alaposan felkészültünk – kezdte Mérész Csaba. – Sajnos nem tudunk teljes csapattal felállni, hiszen Oltárczy Máté térde továbbra sincs rendben, Gáll Dominik bokája pedig az egyetemi bajnokság egyik meccsén fordult ki. Kámán Tamás is maródi, de hadra fogható. Őt azonban csak akkor küldöm pályára, ha feltétlenül muszáj, ha vészhelyzet van – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!