Kosárlabda

2016.02.29. 17:31

Jöttek, láttak, győztek a kosárlabdázók

Veszprém - A sereghajtó otthonában is győzött a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém kosárlabdacsapata az NB I/B-s bajnokság nyugati csoportjában.

Piltman-Horváth Barbara

Mérész Csaba együttese 82:67-re nyert idegenben.

A fiatal, zömében 18-19 éves fehérváriak nem hódoltak be az első perctől a vendégeknek, az első két negyedben ugyan a Veszprém uralta a mérkőzést, de a hazaiak csak négy pontra voltak lemaradva a mieinktől a nagy szünetben.

A mérkőzés harmadik negyedében aztán lehengerlően jött a Veszprém, kijavítva addigi hibáit nyolc pontra növelte előnyét, és bár a záró etapban csak egyetlenegy ponttal voltak jobbak vendéglátóiknál, nem forgott veszélyben győzelmük.

A veszprémiek ezúttal idegenben gyűjtötték be a pontokat
Fotó: Penovác Károly

Kámán Tamás már újra pályára léphetett, 29 dobott ponttal, 5 hárompontossal be is mutatkozott, Körtélyesi 16 pontjához pedig az újonc Popovic 14 pontos teljesítménye társult, már csak a számok alapján is borítékolható volt a győzelem. - Remélem, nem válik szokássá az első félidei gyenge játékunk. Most sem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy azt kellett volna, de azt is el kell mondani, hogy nem forgott veszélyben a győzelmünk egy percig sem. Bár voltak hibáink, maximálisan elégedett vagyok a csapatommal, a hétvégi mérkőzésig pedig kiküszöböljük azokat a hibákat. Csak gratulálni tudok a csapatomnak, megint felálltak félidőben és motiváltan játszottak a harmadik negyedben, ahol végérvényesen eldöntöttük a mérkőzést - mondta megkeresésünkre Mérész Csaba, a csapat vezetőedzője.

Eredmény: Alba Fehérvár-DKKA-HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 67:82.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!