Kislőd

2017.01.14. 13:20

Disznóvágás bállal - Egész napos mulatság minden korosztálynak

Kislőd – Az egyik ötlet hozta a másikat, így az első közösségi disznóvágásunk játszóházzal és téliruha-adományozással bővült, este zenekar is érkezik és svábbál zárja a programot – mondta Somogyi Anna polgármester.

Penk Tímea

Régóta többen tervezgették a faluban, hogy szerveznek egy nyilvános disznóvágást, hogy a mai fiatalok is megismerhessék az ilyesfajta együttlétet és munkát.

- A fiatalok ma már nem tudják, hogy milyen egy disznóvágás, sőt, a középkorúak közül is sokaknak csak gyerekkori élményeik maradtak róla – számolt be a polgármester. Ovádi Péter képviselő örömmel fogadta el a meghívást. A kolbásztöltés felidézte benne a nagyszülőknél, Kamondon és Zalameggyesen töltött gyermekkorát.

- Tiszteletreméltó, hogy egy jó ügy érdekében ennyien megmozdulnak. Ebből is látszik, hogy mennyire összetartó közösség él Kislődön – mondta a képviselő.

 

A közösségi disznóvágás szervezését Kisné Lovasi Mária, a Katolikus Karitász helyi csoportjának a vezetője vállalta. Elmondta, hogy sorra érkeztek különféle felajánlások.

- A veszprémi egyesített szociális intézmény igazgatója voltam, és nyugdíjba vonulásom után elhatároztam, hogy itt helyben folytatom a segítő munkát. A személyes indíttatás mellett egykori tanítványom, Zagyva Richárd karitász-igazgató is támogatta ezt. Őt a Veszprémi Hittudományi Főiskolán tanítottam, ahol jelenleg is dolgozom – számolt be a főszervező. Elmondta, hogy Kislődön 2013-ban rendezték az első jelentősebb akciójukat, és a mostani közösségi disznóvágás a legnagyobb rendezvényük. A kislődi karitászcsoportban tízen vannak, de még többen segítik a munkájukat. Sokan álltak most is melléjük: disznót ajánlottak fel és szarvasborjút, mások pálinkát és bort, a nyugdíjasklub süteményt sütött. Téli holmikból is válogathatnak a helyiek, a gyerekeknek pedig játszóházat szerveztek. A nagycsaládosoknak és az időseknek délután élelmiszercsomagokat visznek, egy kóstolót a disznóvágásról.

Marczona Péter nevelte a disznót, amely körülbelül kétszáz kilós volt.

- Nálunk szúrtuk le, és áthoztuk a vendéglő udvarára a disznót. Itt szétszedtük, feldolgoztuk – mondta a gazdálkodó. Kolbász, májas és véres hurka, pecsenye készül, és az esti vacsorára még húsleves. A disznó minden darabját feldolgozzák a helyi és a messzebbről érkezett látogatók. Nagy Lajosné a székesfehérvári karitász igazgatójaként érkezett munkatársaival és családjával a kislődi rendezvényre, és örömmel tapasztalta a nagy érdeklődést. Piller Lászlóné, a vendéglő tulajdonosa szórakoztató történetet mesélt:

- Disznóvágáskor elfelejtettem a kolbász receptjét, ezért mindig keresgélnem kellett. Ezt megelégeltem az évek során, ezért megfogtam egy grafit ceruzát, és a féltető gerendájára nagy számokkal felírtam, hogy mennyi só, bors és egyéb fűszer kell a kolbászba. A puska hatásos volt: egy idő után megtanultam a receptet – számolt be vendéglős. A receptjéhez hasonlóan készítették a kolbászt a közösségi disznóvágáson is. A helyi karitász egyetlen férfi tagja, Lóderer Alajos nyugdíjas háziorvos az unokáinak, Katona Levente Kolosnak és Nádai Emma Zoénak mutatta be a disznó feldolgozásának a lépéseit. Örültek, hogy kellemes időben telik a nap. Ifj. Marczona Péter még harmonikán is játszott a dolgos csapatnak.

A nemzetiségi önkormányzat meghívására este érkezik a városlődi Johann's Kapelle, és svábbál zárja az egész napos programot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!