Kézilabda

2015.10.30. 18:38

Veszélyes vetélytárssal szemben, a Balatonfüredi KSE idegenben szerepel a bajnoki szünet előtt

Balatonfüred - Idegenben szerepel ma este a Balatonfüredi KSE a kézilabda NB I-ben. Az ellenfél a kiesés elől menekül, így veszélyes.

Horváth Gábor

A PLER Budapest vendége lesz a BKSE szombaton 18 órától a kézilabda-élvonalban.

A balatonfürediek legutóbb, kedden, hazai pályán kiütéssel nyertek a Gyöngyös csapata ellen, a találkozó 26:15-ös végeredményt hozott.

- Sokkal nehezebb összecsapást vártunk. Ellenfelünknek sok problémája volt, de természetesen ez nem von le semmit sikerünk értékéből. Jó kapusteljesítménnyel, remekül védekeztünk, szinte megfojtottuk őket támadásban - tekintett vissza a hét eleji találkozóra Csoknyai István.

A BKSE szakvezetője a következő feladattal kapcsolatban kiemelte: a PLER otthonában is összpontosítani kell majd.

Csoknyai István csapata legutóbb kiütéssel győzött, lehet, hogy szombat este nehezebb dolga lesz
Fotó: Penovác Károly

- Igaz, hogy szombati vetélytársunk sereghajtó, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a legutóbbi négy fordulóban öt pontot gyűjtött. Magukra találtak, veszélyes csapatról van szó, amely menekül a kiesés elől. Hazai pályán ráadásul minden bizonnyal mindent beleadnak majd. Nekünk is fontos a győzelem, szükségünk van rá, hogy a folytatásban nyugodtabban játszhassunk - fogalmazott Csoknyai.

Hétfőtől szünetel a klubkézilabda. A Balatonfüredi KSE összesen kilenc játékost (és Szathmári János kapusedzőt) ad a magyar A és B válogatottba. Nemzeti csapataink Debrecenben lépnek pályára.

A fürediekkel kapcsolatos hír, hogy az egyesület idén is megtartja hagyományos kiválasztó edzését. Az eseményt december 11-én, pénteken 14 órakor tartják. Erre az időpontra a 2000 és 2002 között született fiúkat várják a csarnokba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!