Kézilabda

2015.08.03. 08:46

Várpalotai Bányász SK: A tavalyi együttesből három alapember maradt, fiatalokkal töltenék fel a keretet

Várpalota - A kulcsemberek eligazoltak, a tavalyi csapatból mindössze hárman maradtak. Kaló Sándor, a Várpalotai Bányász SK NB I/B-s férfi kézilabda együttes edzője szerint, a fiatalokkal nem lehet elindulni a bajnokságban.

B. Virág Rita

– Fogalmam sincs, hogy mi lesz. Alig több mint egy hónapunk maradt a bajnoki rajtig és gyakorlatilag három felnőtt korú játékosunk maradt – panaszkodott Kaló Sándor szakvezető.

A tavalyi kulcsemberek közül a gólerős Mazák Lajos Dabasra, Szász Zsolt Gergő és Devecseri Ádám az NB I/B-ben újonc Veszprémi KSE-hez, Lakatos Tamás kapus Százhalombattára igazolt, többen pedig a fehérvári Alba Regiában folytatják pályafutásukat.

A várpalotai születésű Mazák Lajos (pirosban) sem vár a csodára, Dabason folytatja pályafutását. Fotó: Penovác Károly

– A jelenlegi keretünk nem üti meg az NB I/B-s szintet, a mostani játékosok nagyon fiatalok és tapasztalatlanok, velük nem lehet nekivágni ennek a bajnokságnak – szögezte le a mester.

Kaló Sándor kifejtette, ha minden így marad, ahogy most van, akkor az utánpótlásból felvitt kézilabdásoknak egymás után két meccset kellene játszani, előbb a junior, majd a felnőtt pontvadászatban is helyt kellene állni.

– Ezek a fiatalok egyszerűen nincsenek olyan szinten, hogy beférjenek egy felnőtt NB I/B-s alakulatba, többen még kiegészítő embereknek sem lennének jók. A tavalyi keretből Galambos Bence, Szabó Patrik, Soha Gergő maradt, de ők kevesek ahhoz, hogy helyt tudjunk állni. Pont nélkül fogjuk zárni a bajnokságot, ha elindulunk, ám szerintem ez nagy hiba lenne. Ezeket a fiatalokat én nem fogom kitenni ennek, egyrészt elmegy a kedvük örökre a kézilabdától, másrészt rendkívül sérülésveszélyes lehet, ha egyszerre két meccset kellene játszaniuk. Várom, hogy a vezetőink, mit lépnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!