Kézilabda

2015.08.17. 16:10

Kézilabda: idejében jött lecke, Fazekas Nándort választották a legjobb kapusnak

Balatonfüred - Egy győzelemmel és két vereséggel a negyedik helyet szerezte meg a Balatonfüredi KSE NB I-es férfi kézilabda-együttese az orosházi Üveg-világ felkészülési tornán.

B. Virág Rita

Címvédőként érkezett Orosházára a Balatonfüred, s a mezőny erejét látva joggal reménykedhetett benne, hogy idén is legalább a döntőig eljut. Ennek szellemében jól kezdett a Csoknyai legénység, hiszen a Topolcsány elleni mérkőzésen az első félidő végére tetemes előnyt szerzett (17:12). A folytatásban azonban egyre több hiba csúszott a játékba, de Fazekas kapus bravúrjainak köszönhetően megszerezték a győzelmet a balatoniak. Másnap a Váci KSE ellen lépett pályára a gárda. Az első játékrész szorosan alakult, 17:16-os füredi vezetéssel ért véget. A térfélcserét követően azonban a hajrára elfáradt a BKSE, s ezt kihasználva a Vác eldöntötte a mérkőzést (31:34).

A helyosztón így a harmadik helyért küzdhetett a Füred, ellenfele a Mezőkövesd alakulata volt. Az MKV végig vezetve legyűrte a balatoniakat, így övé lett a bronzérem. A tornát az Orosháza nyerte.

A korábbi válogatott hálóőrt, Fazekas Nándort megérdemelten az orosházi felkészülési torna legjobb kapusának választották
Fotó: Penovác Károly

- Az orosházi torna fontos állomása volt a felkészülésünknek, hiszen három jó meccset tudtunk játszani - mondta Csoknyai István, a BKSE szakvezetője. - Intő jel azonban, hogy nem tudtuk megismételni a Tatabánya elleni lendületes, ötletes játékunkat. Hiányzott a dinamika a támadásainkból, a védelmünk pedig korántsem volt olyan fegyelmezett, ahogy azt korábban megszokhattuk, és nem tudtunk úgy segíteni a kapusainknak, ahogy kellett volna - összegzett a mester. Csoknyai edző kitért arra is, a következő napokban kielemzik majd ezeket a meccseket és megpróbálják orvosolni a hibákat.

- A bajnoki nyitányig még másfél hét van hátra, ezeket a napokat meg kell töltenünk tartalommal. Nagyon várjuk vissza az U-19-es világbajnokságon szereplő fiataljainkat: Rózsavölgyi Gergőre, Győri Mátyásra és Ligetvári Patrikra a felnőttkeretben számítok, taktikailag meghatározó embereink - hangsúlyozta a tréner.

Csoknyai mester megjegyezte még, nagyon erős lesz a bajnokság, és továbbra is a legfontosabb céljuk a felsőházba való bejutás.

Bóka volt a legeredményesebb

Az orosházi tornán a legeredményesebb füredi játékos a szélső Bóka Bendegúz volt. BKSE- Topolcsány 24:23. Legjobb gólszerzők: Bóka 5, Bánhidi 4, Kemény 4. BKSE Vác 31:34. L. g.: Bóka 7, Zdolik 5, Szöllősi, Törteli 3-3. BKSE- MKC 25:27.  
L. g.: Szöllősi 5, Zdolik 4, Kasparek 4, Bóka 1.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!