Kerta

2016.12.30. 21:20

Egyre ritkább máraz alacsony pozdor

Apácatorna - A mai lápok már csak romjai a hajdani gazdagságnak. Sokukat lecsapolták, beszántották, nem kezelték, így özönnövények lepték el, vagy elkezdtek kiszáradni.

ifj. Vasuta Gábor

Vannak azért üde foltok, jobb állapotú lápok. Többször említettem már a Sárosfői-tavakat, szeretek erre kirándulni, egyrészt mert gyerekként itt kezdtem el madarászni. (Az első neves madarászás Horváth Gábor társaságában történt 1991. szeptember 14-én a Visegrád határában fekvő Apátkúti-völgyben, ahol vízirigót figyeltük meg.

Most is érzem a patak és levelek őszi illatát, ha pedig becsukom a szememet, előttem él a pil- lanat. Fontos esemény volt, hogy madarásszá váltam.) 1992 áprilisában itt, Sárosfőn figyeltem egy nádasban éneklő nádiposzátát, mikor odatoppant mellém egy madarász, és megkérdezte, hogy a rétisast figyelem-e?

A védett alacsony pozdort sokat kell keresni errefelé Fotó: Ifj. Vasuta Gábor

Majd szkópomat ráirányította a távolban lévő hatalmas tölgyfa csonkján csücsülő sasra! Leírhatatlan volt az élmény, nem árultam el neki, nem is tudtam, hogy előfordul itt. Nos, itt, a tavaknál és környékén a madarak mellett számtalan csoda ért már. Annak idején a malomban Ottó bácsi lakott, bringámat mindig nála tettem le. A Sárkány-réten ebben az időben lovas kocsival hordták a kaszált szénát. Az idő múlásával a rét képe nagyon megváltozott. Most már kezd visszatérni az élet a természetvédelmi beavatkozások nyomán. Minden kora tavasz ezen a réten fogad, harisharsogós, gezeénekes tavaszok! És a virágok!

A védett alacsony pozdort (Scozonera humilis) sokat kell keresni errefelé, de rábukkanhatunk. A laikusok számára a gyakori réti bakszakállra hasonlító, fészkes virágzatú. Eredetileg a mocsaras erdők növénye volt, de fennmaradt az ezek helyén létrejött lápréteken, sőt néha kaszálóréteken.

A termőhelyének a kiszáradását nehezen viseli el, ezért eltűnt a felülvetett vagy műtrágyázott gyepekről. Itthon visszaszorulóban van, jelentős állományai alig ismertek. Csak a jó állapotú lápokon él meg. A Bakonyalján további két ismert állománya tenyészik, az egyik lápon kora tavasszal sárgállik tőle a rét. Tavaly tavasszal barátom Miskolcról utazott ide, hogy láthassa...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!