Kert

2015.07.20. 10:07

A háziasszony megszerettette családtagjaival is a mindennapos kertészkedést - Legszebb kertek Veszprém megyében (4. rész)

Csetény - A legszebb kertek versenyére 29 nevezés érkezett, azok közül a legszebb tíz kertet a Csizmazia Szilveszter kertészmérnök vezette zsűri választotta ki. A döntőbe jutott kertekről készített írásaink alapján olvasóink szavazhatnak az első három helyezettre, akkortól, amikortól már mindegyik kertet bemutattuk.

Tóth B. Zsuzsa

Most Óvári József csetényi pályázónk kertjéről olvashatnak. Az Óvári család tagjai akkor kezdtek kertészkedni, amikor a családfő nyugdíjba ment. Ez nyolc évvel ezelőtt volt, azóta a gyümölcsös mellé díszkert került. A feleség, Marika néni megelégelte a veteményessel való bíbelődést, a sok kapálást és az állatok nevelését.

A csetényi Óvári József és felesége, Marika második alkalommal indult a Napló legszebb keretek versenyén
Fotó:Penovác Károly

A három lányuk közül kettő kirepült, gondolta, ami az otthon maradottaknak kell, azt megveszik majd. A fűnyírás a házigazda dolga, de mára szépen megnőttek a tuják, a babérfa, ecetfa, a csüngő barka, tulipánfa. Van a kertben papagájvirág, sőt, még áttelelő banánfa is. Annak ősszel be kell takarni a tövét, a gyümölcse pedig a szokásosnál kisebb lesz majd. Marika néni már vett le róla sarjakat, de egyelőre nem lehet tudni, hogy megmaradnak-e. A csíkos és a hagyományos, valamint a kockás nád viszont szemmel láthatóan igen jól érzi magát náluk, de ez elmondható minden növényre. Azok pedig egyre gyarapodnak. A nyári névnapok, születésnapok alkalmával nem kérdés, hogy mi legyen az ajándék: növény, virág. Az unoka már meg is kérdezte a múltkor nagyanyjától, hogy mama, nem viszed egy kicsit túlzásba? Azonban a lányok mindegyike örökölte a kertészkedés szeretetét. Ők is szépítgetik portáikat, tavat ásnak, édesanyjuk pedig tanácsokkal látja el mindhármukat. A családfő szintén partner a munkákban. Marika néni bevallja, hogy ő szerettette meg vele a virágokat.

Férje maga ásta ki a tó medrét, fából virágtartókat készített, kreativitását dicséri a látvány. A hátsó kertben a tavat tavaly megnagyobbították, a kikerült földből sziklakertet készítettek. Vízi liliomot, vízi jácintot, tavirózsát telepítettek, és aranyhalakat. Az első kertben a különleges korai bangita bontogatja rózsaszín virágait már februártól. Pompás a trombitafolyondár, a ház falára vadszőlő fut. Marika néni kedvencei az egynyáriak közül a muskátlik, de az árnyékliliomokat is dédelgeti és kedveli a bambusznádat, a labdarózsát. A húsz éves lilaakác nagy megbecsülésnek örvend. Hálából idén száz virágot hozott. Vadregényes hellyé varázsolja a kerti kiülőt, amely hangulatos családi piknikek helyszíne. Különlegesek a pálmák, a törpe, a kínai kender és a datolyapálma.

A 700 négyzetméteres udvaron, kertben van munka bőven. Esténként a locsolás van napirenden, sajnos azonban a kis kút csak dísz, a vízért borsos árat kell fizetni. A háziasszony néhány éve már indult a Napló versenyén, akkor azonban nem jutott tovább. Igaz, nem is volt ennyi növény a kertben, azt mondja, azóta sokkal szebb lett minden. Vallja, hogy megéri a fáradtságos munkát mindez, amikor leül az ember pár percre és élvezi a kert látványát.

Marhatrágyát a tápoldatok helyett

Marika néni nagyon örült, mikor kiderült, hogy kertjük a versenyben az első tíz legszebb közé került. Úgy érzi, sok munka van ugyan a kerttel, de szívesen néz utána a tudnivalóknak. Sok szakkönyvet beszerzett, lányával az internetet is böngészi, hogy újabb növényeket ismerjen meg. A muskátlikat tápozás helyett eleve marhatrágyával kevert földbe ülteti, így egész évre letudja a tápanyag utánpótlást. Az öntözés marad csak hátra.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!