Kamond

2016.04.20. 06:45

Újabb testvértelepülései lettek Kamondnak

Kamond - Tovább bővítette Kamond község a határon túli magyarsággal a testvértelepülési kapcsolatait. Az ukrajnai Palágykomoróc, a szlovákiai Szap, valamint Jedd község és Kamond április 15-én írta alá az erről szóló szerződést Jedden.

Tisler Anna

Kamond és Jedd testvértelepülési kapcsolata négy éve működik. Az együttműködés nem korlátozódik csupán a községek képviselő testületeire, a lakosság is részt vesz abban. A velük ápolt, kölcsönös előnyökön alapuló partnerség után döntöttek úgy, hogy bővítik az együttműködést. Az aláírási ünnepségen Bányai István, Jedd alpolgármestere szólt a megjelentekhez.

- Négy ország, egy nemzet – fogalmazta meg az alpoogármester az együttműködés lényegét. - Kamond és Jedd között már négy éve tart a kapcsolat, évente meglátogatják egymást, a családok között is barátságok szövődtek, és valójában ez a biztosíték arra, hogy hosszú távon is fennmarad az együttműködés. Célunk, hogy összefogjuk a magyarságot, megismerjük egymás kultúráját, tanuljunk egymástól.

Asbóth Szabolcs, Kamond polgármestere elmondta, hogy az önkormányzatok csak az együttműködés kereteit teremtik meg, a lakosokon múlik, hogy hosszú távú lesz-e ez a kapcsolat. Kamond tavaly írta alá a partnerségi szerződést Szappal, amely hozta magával a csoportba Palágykomorócot.

Szap vezetője, Miklós Ferenc rámutatott, egy polgármesternek fontos feladata a közösség összetartása mellett a magyar kultúra ápolása is. Az együttműködéshez az uniós pályázatok nyújtotta lehetőségeket is kihasználják. Azt akarják, hogy mindenki megismerhesse a másikak lakóhelyét, értékeit, ne az anyagi helyzettől függjön, hogy tud-e utazni.

A szerződés aláírása után. Balról jobbra: Illár József Palágykomoróc polgármestere, Asbóth Szabolcs Kamond polgármestere, Márton Csaba Jedd református lelkésze, Bányai István Jedd alpolgármestere és Miklós Ferenc Szap polgármestere

Illár József, az ukrajnai Palágykomoróc polgármestere elmondta, hogy a környékbeli gyárak bezárását követően hetven százalékos volt náluk a munkanélküliség. A helyiek  gazdálkodni kezdtek, a termények eladásából szerzik a jövedelmüket.

Jedd és Kamond kapcsolatában a lakosság is részt vesz. Tavaly július 29 és augusztus harmadika között a jeddiek 50 fős delegációját látta vendégül Kamond. A programokba bekapcsolódott a közeli Kerta és Karakószörcsök is.

A csoportkép a Királyhágónál. Palágykomoróc, Szap és Kamond községek delegációja

- A vendégek sok családot ismerősként köszöntöttek - mondta a polgármester. - Bált tartottunk, amelyen csaknem az egész falu részt vett. Közösen bográcsoltunk, kirándultunk a Somlóra. A kamondiak lelkesen mutatták be szülőfalujukat, a Somló hegyet, meséltek a történelemről, a kulturális életről. A jeddiek bemutatták térségük történelmi értékeit. Barátságos focimeccseket szerveztek a helybeliekkel. Ellátogattak Karakószörcsökre és Kertára is, ahol szintén megismerkedtek a lakókkal.

Bányai István Jedd alpolgármestere (jobbra elől) erdélyi táncot tanít a jelenlévőknek a tavalyi kamondi rendezvényen

A képviselő-testület célja, hogy a partnertelepülési kapcsolatokat a lakosok is ápolják. Ismerkedjenek meg a családok, civil szervezetek tagjai, látogassanak el egymáshoz, ápolják a kapcsolatot. Más népek életének, gondolkodásának, értékeinek megismerése mindenkit gazdagabbá tesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!