Ihász

2016.09.06. 19:50

Főhajtás az egykori iskola előtt

Malomsok, Ihász - Régóta dédelgetett gondolat valósult meg szeptember elsején Ihászon, ahol az egykori Ihászpusztai Magyar Királyi Állami Elemi Népiskola 115 esztendővel ezelőtti megnyitásának évfordulójára emléktáblát avattak.

Polgár Szilárd

Az ünnepi program a himnusz hangjaival kezdődött, majd Sandl Fruzsina mondta el Weöres Sándor versét. Az ihászi temetőkert szomszédságában lévő emléktábla avatóján elsőként Sandl Zoltán, Marcaltő polgármestere köszöntötte a megjelenteket.

- Májusban kereste meg az önkormányzatot Kerecsényi Zoltán, akinek a nagyszülei ihászipusztai lakosok voltak, valamint Marton Zsolt, akinek a szülei még mindig itt élnek. Emlékeztettek bennünket, hogy 2016-ban ünnepeljük az egykori ihászpusztai iskola megnyitásának 115. évfordulóját. Magam is utánajártam, milyen fontos volt a népiskola a településnek, ma is sokan említik az idősek közül. A felállítandó emléktábla arra figyelmeztet bennünket, hogy ne felejtsük el a múltunkat, ne felejtsük el, hogyan éltek őseink. A marcaltői önkormányzat pedig elkötelezett, hogy felkarolja a hasonló helytörténeti kezdeményezéseket - fogalmazott köszöntőjében Sandl Zoltán.

Az egykori Ihászpusztai Magyar Királyi Állami Elemi Népiskola emléktáblájának avatójára sokan ellátogattak

A településvezetőt köve-tően avatóbeszédet mondott Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök, aki a nap különös jelentőségét hangsúlyozta. - A mai napon országszerte tanévnyitókat tartanak, Ihászon pedig az egykori népiskolára emlékezünk. Fontos, hogy felidézzük magunkban, mivé lettünk az iskolákon keresztül. Segítettek, hogy beilleszkedjünk a világba. Nemcsak tudást kaptunk, hanem élettapasztalatot, magatartásformát, szakmát és erkölcsöt is - jegyezte meg a püspök, majd személyes iskolai és családi emlékeit is felidézte. Az egykori magyarországi népiskolákról és az ihászi iskola működéséről Kerecsényi Zoltán lokálpatrióta, pápai önkormányzati képviselő szólt.

Az emléktáblát Harmati Béla áldotta meg, mellette balról Sandl Zoltán, jobbról Kerecsényi Zoltán

- A most felállítandó emléktábla mellett volt egykoron az ihászi állami elemi népiskola, amely 1901 őszén nyitotta meg kapuit Czirfusz Vince tanító vezetésével. Az épületben 50-60 diák tanult, és a feljegyzések szerint a kis ihászi iskolából induló diákok közül minisztériumi tisztviselő, magas rangú katona- és rendőrtiszt, hivatalnok, ispán, valamint sok-sok iparosember került ki. A második világháború pusztításából kijutott sajnos Ihászpusztának is. 1945 márciusában a hadak átvonulása alkalmával leégett az ihászi kiskastély, majd felrobbant az iskola épülete. 1945 után más helyen, a falu közepén lakásokból alakították ki az új iskolaépületet, amely a körzetesítésig, 1975-76-ig működött. Ezt követőn a marcaltői iskolába jártak az ihászi diákok - emlékeztetett Kerecsényi Zoltán.

A program végén Zsuppán Istvánné Szpevár Emőke felidézte családi emlékeit
Fotó: Polgár Szilárd

A köszöntők után főhajtással tisztelegtek a jelenlévők az egykori ihászi iskolában tanítók előtt. A marcaltői önkormányzat által készíttetett emléktábla leleplezését és Harmati Béla áldását követően a program végén Zsuppán Istvánné Szpevár Emőke felidézte családi emlékeit. Édesanyja, Szpevár Jánosné egykor az ihászi iskolában tanított.

A hajdani épületet az 1945-ös felrobbantás óta érintetlenül, maga alá temetve benőtte a természet, és ma már csak a temetőkert melletti, fákkal, bokrokkal tarkított kis domb idézi meg a régi világot...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!