Homokbödöge

2016.08.26. 18:56

Augusztusi vigasságok Homokbödögén

Homokbödöge - Az egész települést megmozgatta a nagyszabású összefogás eredményeként harmadik alkalommal megrendezett Augusztusi vigasságok elnevezésű rendezvény.

Polgár Bettina

A szép számú érdeklődőt megmozgató esemény a homokbödögei Optikai Csalódások Kulturális és Táncegyesület szervezésében valósult meg a helyi művelődési ház előtti téren. Palotai Györgynétől, az egyesület elnökétől megtudtuk, a rendezvény útjára indításának alapötletét az adta, hogy az Optikai Csalódások Kulturális és Táncegyesülettel korábban számos helyen felléptek már, és mindig nagyon szívélyesen fogadták őket. Ezen élmények tükrében úgy gondolták, egyesületük szintén lehetőséget biztosítana más fellépőknek Homokbödögén, hogy ebben a faluban is színpadra léphessenek és bemutathassák a tudásukat.

Fotó: Ronald Commers

Az Augusztusi vigasságok az évek során immár hagyományos rendezvénnyé nőtte ki magát a kistelepülés életében. Idén a színvonalas program alkalmával közel kilencven fellépő állt színpadra, akiknek szép számú, mintegy 150-200 fős közönség tapsolt. Palotai Györgyné elmondta, a rendezvény látogatottsága az előző évekhez hasonlóan alakult, a fellépők száma azonban idén már lényegesen gyarapodott, és a visszatérő vendégek mellett természetesen újakat is köszönthettek a zenés-táncos mulatságon.

A kora délutáni megnyitót követően egészen estig fellépők gazdag sora állt színpadra: a Takácsi Kicsi Csajok, az Optikai Csalódások, a Carpe Diem, a Dynamit Girls, a Háromhatár Kulturális és Sportegyesület, a Vanyolai Asszonykórus, a Hens Dancing, a Bakonyszücsi Hölgyek Klubja, a Nagyteveli Táncos Lábak, a lovászpatonai Nefelejcs Nyugdíjas Klub, a Nagyteveli Napsugár Nyugdíjas Klub, a Gráciák, az Ugodi Viola Nova Népdalkör, a homokbödögei Eszti-Barbi Táncos Duó, valamint az adászteveli Wake Up Zumba Formáció.

A rendezvény kísérőprogramjaként a Háromhatár Kulturális és Sportegyesület szervezésében kézműves-foglalkozások is várták a legkisebbeket, emellett a szervezők arról is gondoskodtak, hogy senki nem távozzon korgó gyomorral a vigasságról: gulyáslevessel, pörkölttel és palacsintával vendégelték meg a fellépőket, valamint a rendezvényre ellátogatókat. Palotai Györgyné hangsúlyozta, a rendezvényt megelőzően már hetekkel korábban megkezdődött a készülődés, melyből a civil szervezetet támogatva az egész falu kivette a részét. Volt, aki anyagi támogatást nyújtott, mások alapanyagokkal járultak hozzá az ízletes ételek elkészítéséhez - a vadhúst idén is a helyi vadásztársaság biztosította -, többen pedig munkájukkal segédkeztek abban, hogy az Augusztusi vigasságok idén is felhőtlen, emlékezetes kikapcsolódást nyújtó rendezvény legyen. Ennek tükrében nem is kérdéses: jövőre mindenképpen várható az esemény hasonlóan színvonalas folytatása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!