Hírek

2015.11.03. 17:56

Ward Mária lányai

A második világháborúig, illetve 1950-ig, szétszóratásukig sok ezer szerzetesnővér élt és működött hazánkban. A kommunizmus négy évtizede alatt is akadtak bátor belépők, akik titokban szerzetesi képzést is kaptak, jó néhány esetben üldözések közepette. Számuk összességében igen elenyésző, tehát negyven évig nem volt a rendeknél utánpótlás. A mai helyzetről Knáb Judittal, a Congregatio Jesu rendfőnökével beszélgettünk.

Őrsi Ágnes

– A ma körülbelül 50–55 évesektől a 85–90 éves nővérekig hiányzik egy széles réteg, és ez a közösségek korfáján is jól látható. Kivételt képeznek a Boldogasszony Iskolanővérek, akik hivatalosan működhettek és két iskolát tarthattak fenn, de az ő esetükben is komoly korlátok voltak érvényben: a diktatúra évente csak meghatározott számú újonc belépését engedélyezte.

Az 1990-es rendszerváltást követően sok rend újraindult, de több közösség nem tudott megerősödni. Ezeknél a rendeknél vagy csak nagyon kevés aktív korú nővér van, vagy egyáltalán nincs utánpótlás. Sok a nyitott kérdés: mi lesz az elöregedő, esetleg kihaló rendekkel, különösen, ha még intézményeket is fenntartanak? Azoknál a rendeknél, amelyek nemzetköziek és csökken a létszámuk, ott a legtöbb helyen elkezdődött vagy a jövőben sor kerül egy vagy több másik tartománnyal való összeolvadásra. A legtöbb európai országban az apostoli rendek hasonló helyzetben vannak, mint Magyarországon.

– Akiben megszületik a hivatás és szerzetes szeretne lenni, hova tud csatlakozni?

– Amikor valaki Isten hívását tapasztalja, elkezd rendeket keresni. Fontos, hogy megismerje az egyes rendi közösségek karizmáját, jellegzetességét, életformáját, szolgálatait. A különböző rendekről, közösségekről információhoz jutni legkönnyebben az interneten lehet. Nagyon fontosak az úgynevezett hivatástisztázó alkalmak, a lelkigyakorlatok és a személyes kapcsolatok, ismeretségek az egyes rendek tagjaival. Minden közösségnél lehetőség van arra, hogy vagy az elöljáróval, vagy a hivatásgondozóval kapcsolatba kerüljön az, aki többet akar megtudni egy-egy rendről. Fontos, hogy saját eljárásmódjuk, feltételeik szerint vesznek fel jelentkezőket, tudni lehet, hogyan ápolják a kapcsolatot az érdeklődőkkel és hogyan kísérik azokat, akikben felébred a vágy Krisztus követésére a szerzetesrend tagjakén. Igaz ez ránk is, hosszú és megfontolt megkülönböztetést alkalmazunk, mert a mi apostoli életformánk, speciális rendi helyzetünk nagyon nagy érettséget, elhatározottságot, kitartást és önállóságot vár attól a fiatal nőtől, aki a Congregatio Jesuban elköteleződni vágyik.

– Az ön számára mit jelent a siker?

– „Azt várom tőletek, hogy gyakoroljátok hivatásotokat kitartóan, eredményesen és szerető odaadással” – kéri tőlünk halálos ágyán, mintegy végrendeletként, rendalapítónk, Ward Mária. A siker kifejezés helyett ezért jobban kedvelem az eredményes szót. Egy olyan női közösség tagja vagyok, amely a túlélése érdekében számos olyan kompromisszumra kényszerült, amely nem állt összhangban Ward Mária karizmájával és küldetésével. Az elmúlt négy évszázadban a rend elöljárói közül sokan nagy küzdelmeket vívtak azért, hogy bátor alapítónőnk elképzelései szerint a jezsuiták szabályzata alapján élhessünk, hogy ne kényszerítsenek ránk szerzetesi ruhát és egyoldalú küldetést, hogy ne monasztikus, azaz bezárt falak mögötti, kötött napirendű kolostori életet kelljen élnünk. Igazi eredménynek tartom, hogy tartományfőnökségem alatt Magyarországon is sokat léptünk előre ezen a téren, és azt, hogy ehhez én is hozzájárulhattam.

Nagyon fontos számomra, hogy a tartományi vezetés tagjaival, a közösségekkel és az egyes nővérekkel a lényeges kérdésekről közös megkülönböztetést folytatunk. Komoly eredménynek tartom, amikor egy-egy ilyen folyamat segítségével eljutunk a jó megoldásokhoz, és ezáltal Isten nagyobb dicsőségére és mások javára teljesíthetjük küldetésünket. Örömteli eredmény az, ha intézményeinkben a rendi küldetésnyilatkozat: a tudás–lelkiség–szolgálat érték életre kel. Minden alkalommal meghatódom, amikor idős rendtársaim elmondják: azzal járulnak hozzá a mi szolgálatunkhoz, hogy szeretettel és imádságban hordoznak minket és minden hozzájuk forduló szándékát. Eredmény az is, ha idős nővéreink türelemmel és kitartással hordozzák betegségüket és békében tudják elengedni életüket. Személyes eredmény számomra, ha nap nap után át tudom lépni egyik-másik korlátomat és másokért élő emberré tudok válni.

Tudom, hogy ezek nem a hétköznapokban megszokott siker- vagy eredményfogalmak, de számomra a legfontosabbak. Igyekszem mindig arra az emberré lett Jézusra nézni, aki a kereszten végezte, de ezzel a legnagyobb sikert érte el: életét merte adni értünk és helyet készített számunkra az Atyánál.

A 2014. decemberi statisztika szerint Magyarországon 65 különböző rend 962 szerzetesnőt fog össze. Számuk folyamatosan csökken, mert a legtöbb közösségben többen vannak az idősek, akik még az üldöztetés előtt léptek be, és ma már 85–90–95 évesek.  A képzésben lévők száma országosan 104 fő. Ők azok a fiatal nővérek, akik még nem köteleződtek el életük végéig (valamely közösség jelöltjei, novíciái vagy ideiglenes fogadalmas nővérei). Sok esetben még tanulnak és készülnek a későbbi szolgálatukra. Sokat mondanak a területi aránytalanságok is: a nővérek közül a legtöbben, 428-an Budapesten élnek és szolgálnak, a legkevesebben pedig a hajdúdorogi egyházmegyében (3 nővér). A többségében katolikusok lakta területen pedig a veszprémi egyházmegyében él a legkevesebb szerzetesnő, 11 fő.

 

Annus néni 
Az újságíró jegyzete

A nagynéném volt, a család büszkeségeként angolkisasszony a veszprémi zárdában. Ő a varrodában dolgozott, s olyan minőségi munkát végzett, hogy szétszóratásuk után Budapesten az előkelő Rotschild Klára-szalon megbecsült alkalmazottja lett. Lélekben sem változott, élete minden percében másokat helyezett saját maga elé; leginkább a testvéreit, közülük is mindig azokat, akiknek – megítélése szerint – leginkább elkélt a segítség. Már súlyos betegként a bakonybéli otthon lakója volt, amikor apukám elment. Ott álltunk a ravatalozóban, a könnyeimtől alig láttam, amikor, mint egy jelenés, rendi ruhában két angolkisasszony lépett közénk. Később tudtam meg, Annus néni helyett két nővértársa, Edit és Apolka jött el a ravatalhoz. Sokan, a legkülönbözőbb helyzetekben találkozhattunk a veszprémi angolkisasszonyokkal, akik hivatásuknak megfelelően minden percben másokért éltek. Ma már üres a Regina Mundi-templom és a Szilágyi iskola között kialakított hajlék. Porga Gyula veszprémi polgármester, amikor a tíz éve meghalt Edit nővérnek adományozott Pro Meritis kitüntetést átadta a rend főnöknőjének, kifejezte reményét, hogy talán újra élet költözhet a falak közé. Nagyon jó lenne, hiszen hivatások ma is születnek, a szerzetesnők munkájára ma is szükség van. Ha az égiek is úgy akarják, teljesülhetne a kívánság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!