Hírek

2017.08.08. 19:30

Napló Kupa Stigi bácsi emlékére

VESZPRÉM - Szeptember 17-én tartják idén már harmadik alkalommal a Napló Kupa Szlalomversenyt, amely rendhagyó küzdelem lesz. A szervezők és a versenyzők Stigi bácsira emlékeznek

Molnár Sándor

A veszprémi születésű Stigelmaier József 1975 márciusától kezdett dolgozni a Csolnoky Ferenc Kórházban, ahonnan 2010 szeptemberében ment nyugdíjba. A baleseti ambulancián műtős segédként végezte a munkáját, illetve 35 évig gipszelt. 1984-ben lett az autósport szerelmese, amikor sógora elhívta egy rallyversenyre.

1985-ben már pályabíróként dolgozott, majd 1986-ban elvégezte a sportbírói tanfolyamot. 1996-ban kérték fel először, hogy vállalja el az egyik gyorsasági szakasz vezetőbírói feladatait. Nemcsak rallyban, hanem tereprallyban is vezetőbírói feladatot látott el egészen a haláláig.

Stigelmaier József 2015. november 25-én hunyt el. A szeptemberi szalomversenyen rá emlékeznek
Fotó: Archív

2004-ben bekerült a Hungaroringre, ahol a Forma-1 Magyar Nagydíjon részvevő sportbírók csapatát erősítette. 2004-2005-ben a 15-ös poszton dolgozott. 2006-tól a 14-es poszt volt az állandó helye, egészen a visszavonulásáig. 2011-ben vett részt utoljára a Magyar Nagydíjon. Utolsó versenye 2015-ben a Hungarian Baja volt. Stigelmaier József 2015. november 25-én hunyt el.

Stigi bácsi 2012-ben az Év Tereprally bírója lett, 2015-ben pedig a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Sportbírói Bizottsága Életműdíjjal köszönte meg a 30 éves munkáját, amelyet sajnos már nem vehetett át, mint ahogy a "30 éve sportbíró" emlékplakettet sem.

A szeptember 17-ei emlékverseny négy gyorsasági szakaszból áll majd, azaz összesen négy kört kell teljesítenie az indulóknak. Délelőtt 9 órától két futamra kerül sor. Ezt követően, az ebédszünetben versenyautó felvonulást rendeznek - Stigi bácsi életének főbb helyszíneit érintve a városban. A szlalom 14 órától folytatódik majd várhatóan 17 órakor kerül sor az eredményhirdetésre.

A rendezvényhez kapcsolódik még a versenyzők barátainak autókiállítása és rendőrségi szimulátor bemutató. A gyerekeket ugrálóvár, a felnőtteket büfé is várja a Veszprém Aréna parkolójánál.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!