Hírek

2016.05.30. 11:30

Veszélyeztette a betegeket - Elítélték a gyújtogatót

Több mint kétszáz embert veszélyeztetett egy férfi azzal, hogy a sümegi pszichiátriai centrum udvarán gyújtogatott. Tettéért két és fél év börtönre ítélték.

Marton Attila

A negyvenéves M. Ferencet a Csolnoky Ferenc Kórház Sümegi Pszichiátriai Centrumában kezelték alkoholproblémái miatt 2014 augusztusában. A devecseri férfi egy hét leforgása alatt többször is gyújtogatott az intézmény udvarában, ezzel veszélyeztette az épületben tartózkodókat.

A férfi először az udvaron lévő konténerben tárolt szemetet gyújtotta meg, a tüzet a személyzet időben észlelte és eloltotta. A lángok azonban továbbterjedhettek volna, és megsérülhetett volna a közeli gázvezeték, a tűz pedig átcsaphatott volna a kazánházra is. A vádlott a gyújtogatással veszélyeztette az épületben tartózkodó több mint kétszáz embert. Két nap elteltével az udvaron tárolt hulladékot gyújtotta meg, ami miatt az egyik közeli lakóépületre terjedhetett volna át a tűz. Négy nappal később a kórház melletti egykori asztalosműhelyben tárolt faanyagokat lobbantotta lángra. A tüzet a tűzoltók oltották el, a gyújtogatás miatt azonban az intézmény konyhájában tíz napig nem volt gáz, így a kórháznak a mintegy kétszáz beteg étkeztetését vállalkozó bevonásával kellett megoldania. Utoljára egy teherautó vezetőfülke mögötti borítását gyújtotta meg a vádlott, amit a gépkocsi tulajdonosa még időben eloltott.

A vádlottnál a szakértő személyiségzavart állapított meg, tavaly az Ajkai Járásbíróság korlátozott cselekvőképessége miatt gondnokság alá helyezte.

A férfit a Veszprémi Járásbíróság tavaly ősszel közveszélyokozás bűntette, rongálás vétsége és közérdekű üzem megzavarása miatt első fokon két és fél év börtönre ítélte. A másodfokon eljáró Veszprémi Törvényszék néhány helyen pontosítva helybenhagyta az ítéletet, így az jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!