Hírek

2016.09.17. 07:10

Kontrát Károly: Összefogás kell a migráció ellen

Balatonalmádi – A népszavazás tétje az, elfogadják-e a magyarok, hogy a hátuk mögött döntsenek arról, kivel kell élniük, mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a migrációról tartott lakossági fórum előtt.

Marton Attila

Kovács Zoltán elmondta, az Európai Unió vezetői számára is megkerülhetetlen lesz a népszavazási döntés, amely jogi és politikai értelemben is következményekkel jár. Hozzátette, az Európai Unió továbbra sem tett le a betelepítési kvóta bevezetéséről.

A kormányszóvivő hangsúlyozta, egyelőre nem ismerni a betelepítési kvóta kapcsán a felső határokat. Úgy vélte, a népszavazás eredménye felveti annak kérdését is, megkerülheti-e a választók akaratát az Európai Unió. Kovács Zoltán emlékeztetett, az utóbbi hónapokban történt európai terrorcselekmények elkövetői közül többen a tavalyi illegális migrációs hullámban érkeztek Nyugat-Európába. Megjegyezte, annak ellenére, hogy a migráció nyilvánvaló károkat okoz, egyelőre kevesen követték Magyarországot a bevándorlás elleni határozott kiállásban.

Kontrát Károly államtitkár
Fotó: Marton Attila

Keszey János polgármester reményét fejezte ki, hogy érvényes és eredményes lesz az októberi népszavazás. Kontrát Károly országgyűlési képviselő arról beszélt, a népsza-vazási döntés hosszú évtizedekre meghatározhatja az ország jövőjét. Kiemelte, nemzeti ügyről van szó, pártállástól függetlenül összefogásra van szükség a migráció ellen, mert az a bűnözés növekedésével és terrorveszéllyel járna hazánk számára. A határvadászok, a katonák és a rendőrök megvédték a déli határokat, ám a feladatra az elmúlt egy évben mintegy százmilliárd forintot kellett fordítania az országnak, húzta alá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!