Hírek

2016.09.20. 17:31

Több fontos kérdésben is egyetértésre jutottak a városatyák

Korszerűsítik a városban működő húszéves szennyvíztisztítót uniós és állami forrásból. A képviselő-testület legutóbbi ülésén felhatalmazta a polgármestert, hogy írja alá a konzorciumi együttműködési megállapodást.

Penk Tímea

Teljes egyetértésben döntöttek a szeptember 16-ai rendkívüli ülésen megjelent képviselők a talajterhelési díjról szóló rendelet módosításáról, pályázatok benyújtásáról, fejlesztésekről, illetve a szavazatszámláló bizottság tagjainak a megválasztásáról.

A kormánymegbízott törvényességi felhívása alapján a héttagú képviselő-testületnek az ülésen megjelent négy tagja egyhangúlag támogatta a helyi rendelet módosítását, amely a nyilvántartás vezetését, illetve az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezéseit tartalmazza.

A testület döntött arról is, hogy részt vesz a város a közel hétszázmillió forintos,
uniós és állami támogatásból megvalósítandó szennyvíztisztító telep fejlesztésében.
Fotó: Penk Tímea

Ugyancsak egyhangúlag döntöttek a képviselők arról, hogy pályázatot nyújtanak be a helyi önkormányzatok rendkívüli támogatására. Az előterjesztés szerint a tervezett 110 millió forintos helyi ipar-űzési adó helyett mindössze 74 és fél millió forint folyt be. A gépjárműadó és az építményadó esetén is a ténylegesen befolyt pénz több millió forinttal elmarad a tervezett összegtől.

A szociális célú tüzelőanyag-pályázatról szóló napirend tárgyalása során felvetődött, hogy a nyolcvan év felettiek, illetve a devecseri közszférában dolgozott nyugdíjasok is kaphassanak kiegészítő támogatást. A jelen lévő négy képviselő egyhangúlag támogatta a javaslatot. Egyetértésben döntöttek arról is, hogy konzorciumi partnerként rész vesz a város a közel hétszázmillió forintos, uniós és állami támogatásból megvalósítandó szennyvíztisztító telep fejlesztésében. A jelenlegi rendszer húszéves, annak korszerűsítése nagy jelentőséggel bír a város életében.

Ferenczi Gábor polgármester,aki megköszönte Kovács Zoltán államtitkár segítségét

A képviselő-testület megválasztotta az október 2-ai népszavazás szavazatszámláló bizottságainak a tagjait is.

A napirendi pontok megvitatása után Ferenczi Gábor polgármester elmondta, hogy köszönő levelet küldött Kovács Zoltán államtitkárnak a devecseri utakat, illetve a Torna patakot érintő beruházások megvalósulása érdekében tett fáradozásaiért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!