Hírek

2017.02.04. 17:01

Se hús, se hal - Életmódot váltottak, tudatosabban élnek

Veszprém – A környezetük furcsán és értetlenül fogadta a váltást. A legtöbben nem értik, hogy miért csinálják, de a család támogatja őket.

Molnár Sándor

Fiatalok, mosolygósak, életvidámak. Sóvári Mónika és Diriczi Sándor egy átlagos pár is lehetne. A nagy többséggel ellentétben, mégis azon kevesek közé tartoznak, akik komolyan gondolják, hogy a maguk módján megpróbálnak tenni valamit a környezetükért.

– Nagyon sokáig mi is természetesnek tartottuk az állatok étkezési, ruházkodási célú használatát. Véletlenül láttunk egy dokumentumfilmet, amely szembesített minket a szomorú valósággal. Bemutatta az állatok nagyipari tartását és feldolgozását, illetve annak a környezetre gyakorolt hatását. Ezt látva döntöttünk úgy, hogy a lehetőségeinkhez képest próbálunk tenni ellene, és így a környezetünknek is kevésbé ártani – mondja mély meggyőződéssel Sándor.

Egy éve elhatározták, hogy változtatnak az életmódjukon. Nem tartják magukat klasszikus értelemben vett vegánnak, de az állatok védelme mellett a környezetük megóvása és az egészségük megtartása egyaránt fontos volt a döntésük meghozatalában.

Fotó: Molnár Sándor

– A felénk érkező információk valóságtartalmát megpróbáljuk megvizsgálni, tőlünk telhetően szűrjük őket. Igazolhatóan rengeteg adalékanyag, vegyszer, gyógyszer, antibiotikum van az ipari méretekben előállított állati eredetű élelmiszerekben – vélekedik Sándor.

Egyik napról a másikra mondtak nemet a hagyományos étrendre, bár a váltás korántsem volt egyszerű. Azóta nagyon ritkán járnak étterembe, mert véleményük szerint néhány fővárosi vendéglátóhely kivételével jelenleg a vendéglátás még nincs felkészülve a hozzájuk hasonlóan gondolkodó vendégkörre. Így mindent önmaguknak kell elkészíteni, és ez nem kevés időt vesz el a szabadidejükből. Részben emiatt, részben azért volt nehéz a váltás, mert fel kellett fedezniük a tisztán növényi eredetű késztermékek beszerzési forrásait. Olyanokét, mint például a különböző ízesítésű csicseriborsó krém, amiből remek szendvicseket lehet készíteni. Egyre több ilyen termék van, de meg kellett őket találni – elevenítik fel a kezdeti nehézségeket a fiatalok. Új recepteket kellett megismerniük. Szerencsére a közösségi oldalakon rengeteg olyan vegán csoport van, akik az első lépések megtételében hathatós segítséget tudnak nyújtani.

Ma már meg sem fordul a fejükben, hogy húst, tojást vagy tejterméket fogyasszanak. Szívesen beszélnek az új életszemléletükről, azonban nehéz ezt megértetni másokkal. – Szembesülni kell olyan információkkal, amelyek például a „halálgyárak"-ról szólnak, bemutatják az állatok szenvedéseit, amíg feldolgozva a boltokba kerülnek. Észre kell venni azt a tényt is, hogy ez az iparág milyen elképesztő méretű, még a közlekedés okozta szén-dioxid kibocsátást is meghaladó terhelést jelent az ökoszisztémánkra. Egyrészt elborzasztó, másrészt dühítő, hogy a profit érdekében mire képes az ember. Ezek az információk mind itt vannak körülöttünk, csak észre kellene vennünk őket – sorolja a döntésük hátterében álló érveket a fiatalember.

Ha nem vásárolunk állati eredetű termékeket, nem lesz szükség az állatok leölésére. Ezáltal sokkal kevesebb növényt használunk fel, hiszen az az évi közel 70 milliárd állat, amelyet globálisan fogyasztási célra tenyésztenek, rengeteg takarmányt fogyaszt el, mire leölésre kerül. Így jóval kevesebb földterületet kell felhasználni az élelmiszereink megtermelésére, sokkal kevesebb erdőt kell kiirtani, így kevesebb vadon élő állatot fosztunk meg a természetes élőhelyétől, valamint lassíthatjuk, vagy akár vissza is fordíthatjuk a Föld tüdejének pusztítását, amellett, hogy kevesebb üvegházhatású gázzal, valamint vegyszerrel terheljük a környezetünket. – vallja Sándor.

Befejezésül elmondják még, hogy az egyik leghatékonyabb döntés, amivel személyesen is kivehetjük a részünket a Földünk, az életterünk megóvásából, az a vásárlási szokásaink felülbírálása, és esetleges megváltoztatása. A tápanyagforrásunk megválasztása is ide tartozik, mert ha kevesebb állatot pusztítunk el, azzal hosszútávon mindenki nyer.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!