Hírek

2017.05.11. 18:08

A Kerepesi családnak költöznie kell a lakásból, melyet a porig égett otthonuk helyett kaptak

Várpalota – Az óvodások közül a nagyobbik szeptemberben kezdi majd az iskolát. Ide írattuk őt is a szomszédos iskolába, bár még nem tudjuk, hova fog minket sodorni az élet – meséli gondterhelten Kerepesi Imre Lászlóné Krisztina a szűk szociális bérlakás szobájában, melyet porig égett otthonuk helyett kaptak, átmenetileg. Egy hónap múlva azonban innen is menniük kell, a nyolc gyermekkel együtt.

Leitner Vera

– Nem akarom becsapni a gyerekeimet, ezért, mivel még nem látjuk teljes egészében a dolgok kimenetelét, mindig annyit mondunk csak nekik, apa és anya megoldja.

Ennél többet nem akarunk, hiszen nem tudjuk még mi magunk sem, milyen úton találunk majd megoldást – meséli Kerepesiné Krisztina, aki fél éve, karácsony előtt nem sokkal, késő éjszaka menekült ki gyermekeivel égő házukból. Otthonuk szemük előtt égett le, s bár akkor, decemberben sikerült hamarjában segítséget, szociális lakást keríteni, a család teljes talpra állásához ez még nem volt elegendő. Az mindenesetre biztos, hogy a várpalotai önkormányzat által felajánlott kétszobás bérlakást június 19-ével el kell hagyniuk.

– Jelenleg sikerült egy újabb átmeneti lakhatást biztosítani, augusztus 31-ig kaptunk segítséget, de csak addig. Addigra mindenképpen fel kellene építeni valamit, ahová bevihetjük a gyerekeket, albérlet nyolc gyerekkel teljesen kizárt – meséli az édesanya, utalva arra, hogy következő lépésként azt tűzték ki, új otthont húznak fel a régi ház helyén.

– A gyerekek is mindenáron oda szeretnének visszamenni, nekik egy kertes ház után ez olyan, mint egy börtön. Számolgatják a napokat, mert egy hónap múlva költözni kell. Ők ahhoz viszonyítanak, hogy nemsokára vége az iskolának, rá két napra kell elhagynunk a házat. Felkerestek a családsegítőtől, s elmondták, hogy érkezett egy felajánlás egy építőcégtől, akik támogatnának bennünket százezer forintnyi építőanyaggal, sőt kifizetnének nekünk négy szakembert öt napra.

Persze ehhez még így is sok támogatás kellene, de jelenleg a legfontosabb egy tervrajz elkészíttetése volna, ám annak költsége két-háromszázezer forintot is jelenthet. Ebben reménykedünk most a legjobban, hogy ennek elkészítésében segítséget kapunk. Azt követően elkezdődhetne az építkezés. A régi telekre egy negyvenhárom–negyvenhat négyzetméteres mezőgazdasági épületet engedélyeznek, amely lakhatásra lesz kiépítve. Jól jönne az építőanyag-, illetve a pénzfelajánlás is, amiből megvásárolhatjuk a szükséges anyagokat – meséli az édesanya.

– Három műszakban dolgozom, a férjem van itthon a picivel gyesen, de hiába, amit így megkeresek, az kell a megélhetésre. Ennek az önkormányzati lakásnak a lakbére, rezsije körülbelül hetvenezer forint. Emellett és a nyolc gyermek mellett lehetetlen félretenni úgy, hogy nekik mindent megadunk. Volt egy önkormányzati gyűlés a lakhatásunk ügyében, ahol elhangzott az iskolából és az óvodából kikért szakvélemény is. Mindkét intézmény oldaláról elmondták, hogy a gyerekeknek mindenük megvan, soha nincs felszereléshiányuk, kiránduláson, programokon, mindenen részt vesznek, semmiben nem szenvednek hiányt.

Elmondta a családsegítő is az ülésen, hogy az egyetlen problémánk a lakhatás – mondja Kerepesiné Krisztina, s kiemeli, mind az óvodai, mind az iskolai szülői közösség odaállt melléjük decemberben: bútor, ruha, konyhai felszerelés, tisztálkodási szerek, tanszerek, amivel tudtak, segítettek, s hálásak érte mai napig mindenkinek, aki akkor élelmiszercsomagokkal, támogató szándékkal felkereste őket. Ám, mint mondja, tudták, hogy ez csak átmeneti megoldás, s már az első perctől azon voltak, hogy ismét saját otthont teremtsenek. Most nagy csend van a család körül, pedig ismét szükség volna arra, hogy aki teheti, segítse őket. Mint mondják, ez alkalommal nem ruhára, játékra, élelmiszerre van szükség, most valóban a fejük feletti biztos tető hiánya a legsürgetőbb ügy.

Miközben az édesanyuval beszélgetünk, félénken, mosolyogva jelennel meg a gyerekek a küszöbön, akik az iskolából érkeztek. Imre (12), László (10), Dzsenifer (9) és Kevin (8) iskolába, Méri (7), Veronika (6) és Brendon (5) óvodába jár. A nyolcadik, a legkisebb Dilen nemsokára kétéves lesz. A nagyok lassan feloldódnak, udvariasan bemutatkoznak, s maguk is bevallják, hiányzik a régi otthon.

– Ott jobban szerettem lenni, sokkal jobb volt – mondja a tízéves Laci, s testvéreivel sorolják, mi minden hiányzik a régi otthonból: kerti hinta, nyári medence, s folytatják a sort, mi minden veszett még oda.

– Tényleg mindenünk odaveszett. Tíz fillér nélkül álltunk ott, nézve az égő házat, egy szál pizsamában Szerintem ezt a problémát most kell megoldanunk, mert nincs értelme ide-oda cipelni a gyerekeimet, lelkileg már így is hatással van ez rájuk. Látom, érzem rajtuk, hogy nem tudják elfogadni a mostani helyzetet.

Volt egy biztosított otthonuk, most nem értik, mi az a szó, hogy otthon. Jelenleg úgy áll a dolog, hogy elmondták nekünk, ha nem tudunk helyet biztosítani, akkor a gyerekeket intézetben helyezik majd el. Ezt nem engedem, semmi áron. – teszi hozzá Krisztina, s keserűen mosolyogva teszi hozzá, az önkormányzat szociális osztályán akik ismerik, úgy hívják már csak, anyatigris. Az édesanya bevallja, minden követ megmozgattak, most mégis tehetetlennek érzik magukat. Augusztusig kaptak egy lehetőséget, ám remélik, addigra újabb segítéség érkezik, hogy a család egyben maradhasson.

A cikk előzményei itt olvashatóak!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!