''Úristen, megölték a testvéremet!''

- Éjjel fél kettőkor csörrent meg a telefon, és még ma is a fülemben zúg a borzalmas mondat: meghalt Balázs! Kérdeztem, milyen Balázs? Hát a bátyád! - hasított az éjszakába a kiáltás, de felfogni nem tudtam azt, amit hallottam! – temeti kezébe arcát Marianna, a férfi húga, akinek testvérét tavaly februárban egy Veszprém megyei településen egy társaságban hason szúrták, majd elmetszették a nyakát.

- Úristen, megölték a testvéremet! – ennyit tudtam halkan mondani sokkos állapotban a férjemnek – meséli tovább a fiatal nő, felidézve, kiskorú gyermekei békésen aludtak a szobában, és fogalma sem volt hogyan lesz képes elmondani nekik a szörnyűséget.

- A férjem azonnal indult édesanyámhoz, akivel élt a bátyám. Olyan ember oltotta ki a testvérem életét, aki már ült emberölésért, és nemsokkal azelőtt szabadult, mielőtt elkövette újabb szörnyű tettét. Nem tudom, mit keresett a társadalomban? – kérdi keserűen Marianna, aki amiatt nem vállalja nevét és fotózni sem engedte magát, mert fél. - Ilyen világot élünk, nem tudni, ki jön velünk szemben az utcán - fogalmaz. Azt mondja, ő nem ismerte azt a két férfit, akikkel akkor testvére együtt volt, úgy tudja, nem voltak barátai, sem ismerősei, soha nem is beszélt róluk nekik. Marianna utalt arra is, hogy Balázsnak nagy baráti köre volt, barátságos, nyitott emberek ismerte mindenki.

- A borzalmas ügy aktájába máig nem voltam képes betekinteni. Minden megváltozott azóta. Az ember el sem tudja képzelni, hogy ez vele megtörténhet, és most saját életünkben megtapasztaltuk azt a tragédiát, amit eddig csak filmeken láttunk – zokog. Lassan hozzáteszi még, édesapja nem tudta feldolgozni a történteket, fia elvesztése után három héttel meghalt, mert agyvérzést kapott.

Marianna nagy szeretettel beszél arról is, hogy testvére, Balázs sokat viccelődött, segítőkész, jó testvér volt, mindig ott állt nővére mellett, a tűzbe mentek volna egymásért. - A testvérem volt, a másik felem, a lelkem fele elment vele – érzékelteti fájdalmát. Felidézi, sokat játszott, focizott húga kisgyermekeivel.

- Amit a szörnyű éjszaka óta édesanyám szemében látok, leírhatatlan, nagy fájdalom, megtörtség. A mai napig rémálmaim vannak, félek a sötétben – mondja Marianna, aztán kérdi: mi adna megnyugvást? Ennek a tragédiának nem szabadott volna megtörténnie, annak, hogy testvérem gyilkosa ezt megtehesse – vélekedik. Úgy gondolja, az ember nem születik rossznak, mindenki tiszta lappal indul, egy folyamat, amíg eljut az ölésig, amit látnia kellene a környezetének, aminek bizonyosan vannak jelei, csak sokan homokba dugják a fejüket és nem vesznek tudomást a problémákról. A nő szerint, aki megölte Balázst, volt lehetősége arra, hogy normális életet éljen és a hibáiból tanulnia kellett volna. –A hozzá hasonlók szabadulása után környezetüknek figyelni kellene arra, hogy ezek az emberek mit tesznek, hogyan viselkednek. Kérdés a történtek tükrében az, hogy sok év börtön után mennyivel lehet jobb az ember? – tekint maga elé.

Marianna még egyik gyermekének sem mondta el, mekkora tragédia történt őnáluk.  Úgy véli, nem értenék meg, még a legnagyobb 11 éves sem, csak megrémülnének. Azt mondta nekik, meghalt Balázs. Aztán betegségben a nagyapjuk is.

A történtek kapcsán nemrég megírtuk: az ügyet minap kezdték tárgyalni a Veszprémi Törvényszéken. N. J. D. és társa ellen különös visszaesőként, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés büntette a vád.