Hírek

2017.07.12. 15:50

Négy gyerekkel menekültek ki a villám sújtotta, égő házból Ősiben

ŐSI - Mezítláb, hálóruhában rohantunk ki négy gyermekünkkel az udvarra, szó szerint az életünkért menekültünk, mert úgy éreztük, a lángok már a fejünk felett csapkodnak, mondja még mindig az éjszaka történtek hatása alatt megrendülten, kétségbeesve Egyed Krisztiánné Gabriella Ősiben.

Kovács Erika

- Hatalmas csattanást hallottam éjfél körül a viharban, azonnal mentem a gyerekekhez, nem ijedtek-e fel a dörgésre, villámlásra, idézi fel a szörnyű éjszakát Egyed Krisztiánné Gabriella, az édesanya.

Hozzáteszi, legfontosabb, hogy élünk, hogy nem sérültek meg a gyerekek, közülük a legkisebb hét, a legidősebb 13 esztendős, szorítja magához az egyik csöppséget az anya. Úgy fogalmaz, amit ők néhány órája átéltek, csak filmekben lát az ember.

Az udvaron halomban állnak az elégett bútorok, használhatatlan szerszámok
Fotó: Kovács Erika

És azt gondolja, vele ez a szörnyűség soha nem történhet meg, hogy az éjszaka kellős közepén menekülnie kell gyermekeivel együtt a lángok elől az életben maradásért.

- A villám a házunk hátsó részén a tetőbe csapott bele, ahol bútorokat, szerszámokat tároltunk, mindez a házban levő összes holminkkal együtt szintén odalett, nem tudjuk, hogyan tovább - néz maga elé az apa, körülötte rokonok, szomszédok, és Pergel Tímea, a ház tulajdonosa áll az üszkös romok között, a kiégett ingatlannál. A család barátjától, Tímeától kapta a lehetőséget arra, amíg saját otthonuk nem lesz, addig itt élhetnek.

Egyed Krisztián a négy gyermek édesapja, meg a szomszédok, Osvald Zsolt és Bordács Ferenc nézik, mekkora kárt okozott a villám, illetve a tűz

Ősi polgármestere, Kotzó László még éjszaka azonnal a helyszínre sietett, felajánlotta segítségét a családnak, akik Bordács Ferencékhez költöztek, a szomszédba. Ferenc is észrevette a tüzet, hívta a tűz-oltókat, átugrott a kerítésen, elzárta a gázcsapot, és befogadta a családot, a kutyáikat.

A háznak van biztosítása, de villámhárítót nem szereltek fel rá. Horváth Dávid, egy ajkai biztosítási alkusz cég vezetője megkeresésünkre több biztosítótársaság szerződésére hivatkozva elmondta, a kár megtérítésének nem feltétele a villámhárító.

Pergel Tímea, a ház tulajdonosa és Kotzó László, Ősi polgármestere a kiégett háznál, az üszkös romok között

Berta István, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanára kiemelte, csak külső és belső védelmet nyújtó villámhárítót érdemes felszerelni az épületekre, ami átlagosan több tízezer forintba kerül. A Magyar Mérnöki Kamaránál lehet villámvédelmi tervezőt és szakképzett kivitelezőt találni.

Előzményünk itt olvasható!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!