Hírek

2017.07.31. 19:27

Több garázst is feltört Várpalotán

VÁRPALOTA - Több mint három év szabadságvesztésre ítélték azt a Budapesten élő férfit, aki számos garázsba tört be Várpalotán két évvel ezelőtt.

Marton Attila

Az ítélet indoklása szerint a 39 éves T. István 2015. július 19-én utazott le a fővárásból bérelt Suzukijával Várpalotára, majd egyetlen éjszaka több garázsból elvitt értékes holmikat, műszaki berendezéseket, amelyeket a közeli eredőben elrejtett.

Legtöbbször levágta a lakatot, majd kinyitotta a zárat. Az első két helyről négy téli gumit, motoros bukósisakot lopott. Nyilván ezzel a fogással nem volt elégedett, ezért további garázsajtók estek áldozatául. A harmadik helyen komplett horgászfelszerelést csomagolt össze egyéb értékek mellett. A kár elérte a 179 ezer forintot, de később ezeket a tárgyakat lefoglalták nála. A Hétvezér garázssoron egy másik károsultnak már nem volt ilyen szerencséje. Tőle 60 ezer forint értékben lopott el akkumulátorokat, négy téli gumit, hetvenezret érő pálinkafőző berendezést, valamint egyéb dolgokat.

A lopási kár 207 ezer forintra rúgott, amiből alig térült meg valami. Azon az éjszakán két garázs is ellenállt neki, ám zsákmánya így is jelentős volt.

A nyomozók kiderítették, hogy az év májusában Pétfürdőn is járt a korábban rablásért elítélt férfi, aki az egyik Temető utcai házból barkácsfelszereléseket pakolt össze a 10 liter pálinka és a használt légpuska mellé. Csak a fegyver lett meg, így az illető kára elérte a 230 ezer, a rongálási kára a 44 ezer forintot. Ebben az időben gazdag zsákmány-ra lelt a várpalotai Bögre- szőlőhegyen, ahol 181 ezer forint értékű kárt okozott azzal, hogy elektromos fűrészeket is meglovasított.

T. Istvánt azért is felelősségre vonta a bíróság, mert 2015. július 20-án úgy ment el otthonról, hogy a gondnoksága alatt álló, pszichiátriai beteg édesanyjára rázárta az ajtót. Amikor aznap késő es-te őrizetbe vették, eltitkolta, hogy anyja nem tud kijönni a lakásból. A szerencsén múlott, hogy a rendőrök kiderítették a férfi nem bejelentett lakcímét, így másnap kiszabadították az asszonyt, akit a mentők kórházba vittek.

A sorozatos lopásokért, valamint a gondozási kötelezettség elmulasztásáért T. Istvánt a Veszprémi Törvényszék jogerősen három év négy hónap börtönre ítélte. Kötelezték a károk megtérítésére, valamint a 800 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!