Hírek

2015.05.02. 13:31

Több embert mentettek ki a Balatonból

Alsóörsnél, Balatonalmádinál és Szántódnál is mentettek a vízirendőrök. Többen a másodfokú viharjelzés ellenére vízre merészkedtek.

Prevics Éva

A balatonfüredi vízirendőrök segítettek annak a szörfösnek, aki pénteken Alsóörsnél körülbelül 200 méterre elsodródott a parttól. A rendőröknek a férfi elmondta, hogy a viharos szél és az erős hullámzás miatt már nem tudott volna önerejéből visszajutni a partra. A 48 éves veszprémi szörföst kimentették a vízből, majd az alsóőrsi kikötőbe vitték-tájékoztatott szombaton a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság.

A balatonkenesei vízirendőrök is bejelentést kaptak pénteken, hogy a Balatonalmádi előtti vízterületen egy vitorlás kishajó tőkesúlya a mederfenéken akadt, így az működésképtelenné vált. A vízirendőrök a helyszínre siettek, majd a parttól mintegy 100 méterre megtalálták a kishajót, amelynek vezetője elmondta, hogy az erős szélben és hullámzásban nem tudta irányítani a járművet, ráadásul annak meghajtó motorja is meghibásodott. Az egyenruhások a szolgálati kisgéphajóval a vitorlást a balatonalmádi kikötőbe vontatták, ahol a fedélzetén tartózkodó két férfit és egy nőt biztonságba helyezték.

Szántód és Balatonföldvár között is  bajba került egy vitorlás kishajó pénteken, a parttól mintegy 300 méterre. A bejelentés szerint a fedélzeten kisgyerekek is tartózkodtak, akik megijedtek az egyre viharosabbá váló szélben. A balatonföldvári vízirendőrök a vitorláson lévő 8 embert szolgálati kisgéphajóval sérülésmentesen a balatonföldvári kikötőbe vitték.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!