Hírek

2017.06.23. 19:25

Levendulaillatban úszik a félsziget

Az elmúlt évtizedben Tihany legnagyobb rendezvényévé vált a levendulafesztivál.

Sági Ági

Annyian jönnek, hogy egy tűt is nehéz leejteni, és gyakran a 71-es út is araszol a bekötőútra be- vagy kikanyarodó autók miatt. Az út melletti levendulásban egész héten tart a Szedd magad-akció, a Pisky sétány, a Mádl Ferenc tér és a Belső-tó partja megtelt az árusok sátraival. A péntek délelőtti ünnepélyes megnyitóra enyhült kissé a hőség, talán ennek is köszönhető, hogy már ekkor tömegek nézelődtek és keresgéltek vásárfiát. Bár szinte mindent kapni, a bóvlit, úgy tűnik, sikerült kiszűrniük a szervezőknek, a Pisky sétányon rengeteg kézműves termék kapható.

Fotó: Sági Ági

A fesztivál megnyitóján részt vett Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár is, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a 2020-ig tartó költségvetési ciklusban közel kétszer annyit lehet természetvédelemre fordítani, mint a 2014-ig tartó időszakban. Tósoki Imre, Tihany polgármestere elmondta, hogy ezen a hétvégén 30-40 ezer látogató érkezik a félszigetre, és telt házzal üzemelnek nemcsak Tihany, de a környék szálláshelyei is. Már hétfőtől megnőtt a település forgalma a Szedd magad-akció indulása miatt, és a sétányon és a Belső-tó mellett is elfogytak a vásározói helyek.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatóság igazgatója elmondta, hogy nagyon sikeres a Nemzeti Parki Termék Program, most három újabb termékkel bővült a paletta, így már 19 termelő közel 150 termékének piacra jutását tudják segíteni a Nemzeti Parki védjeggyel. A megnyitó után a Levendula Ház Látogatóközpont megújított mozitermében bemutatták a Levendula filmet is. Ezt a levendula kultúrtörténetét három kontinensen kísérő filmet ezután félóránként vetítik majd a Belső-tó partján álló épületben. A Levendulafesztivál még vasárnap délutánig sok programot kínál a látogatóknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!