Hírek

2017.08.08. 18:10

Felújították a tihanyi kompot - A fejlesztésekkel javult a szolgáltatás színvonala

TIHANY - Csaknem 150 millió forintos beruházással újították fel a Kossuth kompot, amit a napokban adtak át a közlekedőknek. A Bahart az elmúlt két évben közel 1,5 milliárd forintot fordított saját beruházásokra.

Sági Ági

A Bahart sajtóközleménye szerint az eseményen beszédet mondott Mozsár István a Balatoni Turisztikai Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója, aki kiemelte a balatoni hajózás turizmusélénkítő, összekötő és dinamizáló szerepét a régióban.

Kollár József a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a felújított Kossuth komp, mind műszakilag, mind pedig látványában megújult. A nehéz aszfaltburkolatot modern és könnyebb, ugyanakkor jóval időtállóbb anyagra cserélték. A felépítmény és a kormányállás teljesen megújult, korszerű mosdókat alakítottak ki a vízijármű fedélzetén.

Ilyen lett a felújított Kossuth komp
Fotó: Bahart

A Balaton északi és déli partja között félúton Witzmann Mihály Somogy megyei országgyűlési képviselő, Bóka István, a BFT elnöke, valamint Tósoki Imre, Tihany és Vízvári Attila, Szántód polgármestere vágta át az autók előtt a szalagot.

A Balatoni Hajózási Zrt. kompközlekedés szolgáltatását Szántódrév és Tihanyrév között tavaly több, mint 1,1 millió utas vette igénybe, mellyel 14 éves rekord dőlt meg. 2017-ben már július 24-én elérte a BAHART a félmilliós utasszámot a kompközlekedésben, így idén is rekordszámú utasban bíznak év végéig.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!