Hírek

2017.02.16. 20:02

Tévesen utalták át - Jogerősen elítélték a vitorlázót

Balatonalmádi, Győr - Vagyonelkobzásra és felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte W. Györgyöt, az ismert balatoni sportembert a Győri Ítélőtábla.

Marton Attila

A 75 éves elsőrendű vádlott, W. György - korábbi olimpikon, világ- és Európa-bajnok vitorlázó - egy balatonalmádi szállodát korábban üzemeltető cég ügyvezetője volt, amelynek 2008-tól két éven át túlszámlázott az E.ON Kft. A cég jelezte ezt az áramszolgáltatónak, amely azonban nem a túlszámlázott 12 millió forintot, hanem ügyintézői és technikai hibák miatt mintegy 120 millió forintot utalt a vádlott cégének.

Az ügyvezető utasítására a cég gazdasági igazgatója, a másodrendű vádlott, a siófoki O. Péter (42) néhány órán belül több helyre, például az adóhatóságnak és a cég zárolt projektszámlájára utalta el az összeget. A vádlottak a tévesen érkező összegből 108,7 millió forintot tulajdonítot- tak el, amelyből W. György bankszámlájára 49 millió forint került a bíróság szerint.A Veszprémi Törvényszék társtettesként elkövetett jogtalan elsajátítás vétségében találta bűnösnek a vádlottakat, amiért W. Györgyöt két év, míg O. Pétert másfél év próbára bocsátotta.

Az áramszolgáltató polgári jogi igényét a törvény egyéb útjára utasította, azaz az E.ON Kft. a kárát egy másik perben követelhe- ti vissza. Az ítélet ellen az ügyész a vádlottak pénzmosás bűntettében való megállapítása és a büntetés súlyosbítása miatt, míg vádlottak és védőik büntethetőséget kizáró ok megállapításáért, illetve felmentésért fellebbeztek.A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla megváltoztatta az ítéletet.

Az elsőrendű vádlottat két év próbaidőre felfüggesztett tíz hónap fogházbüntetésre és 49 millió forint vagyonelkobzásra ítélte. Az indoklás szerint a bíróság W. György büntetlen előélete és korábban tanúsított példás magatartása miatt döntött a felfüggesztett szabadságvesztés mellett.

A másodrendű vádlottat 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélték. Pénzmosást egyik bíróság sem állapított meg, mert az utalásokkal nem a pénz eredetét leplezték el a vádlottak. Az ítélet jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!