Hírek

2017.04.29. 11:38

Termékbemutatókon vertek át idős embereket

Ezek az emberek idős személyek halálfélelmét használták ki, így csapták be őket – mondta el Ipsits Csaba rendőr ezredes, a Veszprémi Rendőrkapitányság vezetője egy, a közelmúltban Veszprémben felderített sorozatos csalás kapcsán.

Leitner Vera

Ennek során orvosi egészségügyi mérésnek álcázott termékbemutatókon összesen több millió forinttal károsította meg az idős korú sértetteket egy budapesti elkövető és vállalkozása.

– Országszerte vannak termékbemutatók, de a hatóságok mindenhol máshogy kezelik ezeket az ügyeket. Kevés olyan ügy van, melyek esetén ténylegesen bűncselekményt lehet bizonyítani – mondta el a kapitányságvezető a nemrég leleplezett sorozatos bűncselekmény felderítésének körülményeiről, mely a hatóságok szoros együttműködését igényelte.

Fotó: Pesthy Márton

– A vizsgálati osztály közel húszrendbeli csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy budapesti székhelyű gazdasági társaság huszonöt éves vezetőjével és négy társával szemben. A rendelkezésre álló adatok alapján gyanúsíthatók azzal, hogy egy kibérelt veszprémi ingatlanban egészségügyi felmérő napnak álcázott termékbemutatókon részt vevő személyeket megtévesztették, s ezzel nekik egyenként 100–400 ezer forintig terjedő kárt okoztak – nyilatkozta Tahin László rendőr alezredes, a Veszprémi Rendőrkapitányság vizsgálati osztályának vezetőhelyettese. – Négy fő gyanúsított szabad lábon védekezik, a társaság vezetőjét, egy budapesti férfit fővárosi otthonában fogtuk el, őt a Veszprémi Járásbíróság letartóztatta. A nyomozást lakossági bejelentésre idén február elején kezdtük meg. A termékbemutatókat egészségügyi felmérésnek álcázták, s ezeken kizárólag idős korú emberek vehettek részt. Csalárd módon átverték a kisnyugdíjasokat, a helyszínen felmutatott termékeket vásároltatták meg a résztvevőkkel, a kiskereskedelmi áraknál aránytalanul nagyobb, nem egy esetben tízszeres áron – nyilatkozta Tahin László, aki elmondta, az orvosi rendelőnek álcázott bemutatóhelyen végzett házkutatás során közel 40 tételnyi bűnjel került lefoglalásra, mintegy 400 ezer forintnyi vásárlói készpénz mellett. – Az értékesített termékek jobbára láb- és nyakmasszírozó gépek voltak. Az ügyben eddig ötven sértettet hallgattunk ki, az eddigi adatok szerint a gyanúsítottak ténylegesen közel húsz embernek okoztak kárt, megközelítőleg ötmillió forint értékben, s ha ehhez hozzávesszük az értékesíteni kívánt termékekből befolyt összeget, akkor az összkár elérheti a tízmillió forintot is.

A csalók módszere kapcsán kiderült, call centerrel, telefonos elérés módszerével kerestették fel a kizárólag idős korú embereket, akikkel a helyszínen jelenléti ívet írattak alá, mely egyben beleegyező nyilatkozat volt, hogy adataikat más termékbemutatókon is felhasználhatják. Külön odafigyeltek arra, hogy a vizsgálaton a sértetteken kívül más személy, hozzátartozó még véletlenül se vegyen részt. A vizsgálatot végző férfinak Magyarországon doktori cím viselésére jogosító orvosi végzettsége nem volt, ennek ellenére fehér köpenyt, s rajta orvosi névtáblát viselt, érsebészként mutatkozott be, s szakmai tapasztalatairól mesélt. A bemutatót megelőzően többnyire kétfajta vizsgálatot végzett el az álorvos a sértetteken, a vér szaturációszintjét, valamint egy EKG-bázisú vizsgálat során szívstresszértéket mért. Az eredmények közlése előtt az álvizsgálaton megjelentek egyórás előadást hallgattak végig arról, hogy milyen veszélyei vannak a stroke-nak, melynek során a halálközeli élmény, a végtaglevágás és a súlyos kockázatok emlegetése fokozta a sértettek félelemérzetét, valamint még az előadás alatt körbejárt a 101 szörnyű kór című könyv, további negatív hatást gyakorolva a sértettek pszichés állapotára.

A korábban mért, hasonló diagnózis felállítására önmagukban nem alkalmas eszközök eredményeire hivatkozva jelentették ki aztán később, hogy a megvizsgált személy súlyos betegséggel küzd. Ekkor ajánlották fel megoldásként az általuk kínált eszközöket, melyeket 900 000 forintos kikiáltási áron mutattak be, majd ezek árát kedvezményekkel, különleges ajánlatokkal egyre közelítették a nyugdíjasok pénztárcájához.

 

– A bemutatott termékek egyikének értéke sem érte el az ötvenezer forintot – mondta el a vizsgálati osztály vezetője, aki hozzátette, az ügyben további kihallgatásokra, a megyén túlmutató nyomozásokra készülnek.

Dobó-Kocsis Veronika, a Veszprémi Járáshivatal fogyasztóvédelmi osztályának vezetője kellő körültekintés fontosságára hívta fel a figyelmet az áldozattá válás elkerülése érdekben.

– Megfontolandó a vásárlók számára, ha részt vesznek ilyen termékbemutatón, hogy amennyiben szembesítik őket egy ilyen kritikus eredménnyel, azt kezeljék fenntartásokkal, kérdezzenek meg orvost, kérjék ki hozzátartozóik véleményét. A vásárlót sürgető magatartás, mondván csak most, csak itt tudja megvásárolni az adott terméket, eleve gyanús lehet egy vállalkozás részéről. Továbbá tájékozódjanak a vásárlók, milyen valós értékkel fordulnak elő a piacon az adott termékek, hiszen sokszor több százezer forintért értékesítik a vállalkozások ezeket, annak ellenére, hogy egy gyógyászati segédeszközboltokban néhány ezer forintért hozzáférhetők – mondta el a fogyasztóvédelmi osztály vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!