Hírek

2015.08.25. 12:05

Társadalmi vita a kilenc osztályról

Veszprém - Társadalmi vitára bocsátják a kilenc osztályos általános iskola kérdését, jelentette be az államtitkár.

Balla Emőke

Czunyiné Bertalan Judit szerint a kilenc évfolyamos iskola az egyik lehetséges jó válasz a köznevelés tartalmi megerősítésére, s ennek társadalmi vitája a szakmai egyeztetések után a közeljövőben elindulhat.

A kilenc osztályos általános iskola bevezetése korábban is felmerült, mondván, sok a írással, olvasással küzdő gyerek, nekik több lehetőségük lenne az ismereteket elsajátítani. A megkérdezett pedagógusok közül többen úgy vélekednek: a kilencedik osztály nem emeli a gyerekek tudásszintjét. Az általános iskolából éppenúgy kerülnek ki kiváló tanulók, mint gyengék.

Nyugat-Európában több ország ezt az oktatási modellt alkalmazza, a 6+3 éves alapszakasszal látványos eredményeket ért el. Galló Istvánné, a szakszervezet elnöke korábban úgy nyilatkozott: a középiskolai tanulási kudarcok jelentős része az első négy osztályban a gyerekekre zúduló tananyag mennyiségére vezethető vissza.

A tananyag mennyiségét kellene csökkenteni általános iskolában
Fotó: Balogh Ákos

Körmendi István, a Táncsics Mihály Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója elmondta: a kilencedik osztály nem emeli a diákok tudásszintjét. A szakiskolába sokan érkeznek szövegértési problémákkal: szakmai szöveget olvasnak és nem értik, ezért neki sem kezdenek a tananyagnak. Sokan felső tagozatban elidegenednek a tanulástól; nem szoknak hozzá, hogy naponta tanuljanak, enélkül nehéz eredményt elérni. Szakiskolába általában a diákok húsz százaléka megy. Intézményükben kilenc szakma közül lehet választani; az idei beiskolázásnál előfordult, hogy a tizenkét diák is nehezen jött össze egy csoportba.

Ebele Ferencné, a Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskola igazgatója szerint elsősorban a tananyag mennyiségét kellene csökkenteni alsó és felső tagozatban, minden tantárgynál, hogy több idő jusson a begyakorlásra. A plusz évfolyam segítene-e ezen a problémán, egyelőre nem tudni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!