Hírek

2017.06.05. 14:22

Szigor, vidámság, nosztalgia - 60 éves érettségi találkozójukra gyűltek össze az egykori pápai diákok

Pápa – Öt képzőművészt, két papot, újságírót, pedagógusokat, valamint országos, megyei és városi vezetőket is adott a társadalomnak az egykori Pápai Tanítóképzőben 1957-ben végzett osztály. Idén az öregdiákok 60 éves érettségi találkozójukra gyűltek össze alma materükben.

Polgár Tibor

– 1953-ban, 14 éves gyerekként léptünk be ebbe a nagy tanintézetbe, sokan közülünk először szakadtak el a családtól. Nem volt könnyű megfelelni az új környezetnek, a kihívásoknak, de nem vallottunk szégyent – emlékezett vissza a Naplónak nyilatkozva Brenner György, az osztálytalálkozó szervezője. 1957-ben 28-an végeztek az osztályban, közülük 15-en élték meg az érettségijük 60. évfordulóját, de négyen egészségügyi okok miatt nem tudtak eljönni a tanítóképző egykori, a Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnázium jelenlegi épületénél tartott ünnepi összejövetelre.

– Huszadik alkalommal tartottunk érettségi találkozót, amit minden évben másik hajdani diáktársunk szervez meg. Most a régi iskolánkban gyűltünk össze 11-en. Tudni kell, hogy érettségi után mi még csak nem is sejtettük, hol kötünk majd ki, az ország különböző pontjaira helyeztek el minket. Például én tősgyökeres pápaiként Tolna megyébe kerültem, 60 éve ott élek. Letelepedtem, megnősültem itt, iskolaigazgató voltam 20 évig. Ritkán, de mindig nagy örömmel jövök haza a szülővárosomba – jegyezte meg mosolyogva a testnevelőszakos Brenner György. Mint mondta, érettségi után egy év gyakornoki idő következett számukra tanítóként, majd pedig képesítő vizsgát tettek.

Az idei találkozó szervezőjének szavai szerint a kiváló közösséget alkotó osztályuk öt képzőművészt, két papot, újságírót, pedagógusokat, továbbá országos, megyei és városi vezetőket nevelt ki. Érdekesség, hogy csak hárman voltak pápaiak, a többiek mind vidékről származtak. Az osztálytalálkozók alkalmával mindig megemlékeznek egy tanárukra is, ezúttal a hajdanán ének-zenét tanító Khell Zoltán alakját elevenítették fel.

– Szigorú, de közvetlen, vidám, nagyon jó kedélyű és igazságos ember volt. Nagyon szerettük Khell Zoltán tanár urat – fogalmazott Brenner György, aki vele kapcsolatban egyik kedves emlékét is elmesélte. Elmondása alapján egy alkalommal azt az utasítást kapta énektanárától, hogy meszelje fel a teniszpályát, mivel azon a tanárok szeretnének majd játszani. A bökkenő csak az volt, hogy a diákoknak senki nem mondta, hol találnak meszet. Brennerék egy hirtelen ötlettől vezérelve kimentek a Perutz-sporttelepre, fizettek egy fröccsöt a focipálya gondnokának, és elhoztak onnan egy zsák meszet. – A tanár úr soha nem kérdezte meg, honnan és hogyan szereztünk meszet – nevetett Brenner György.

A Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnázium udvarán kezdődő 60 éves érettségi találkozót a Bartók Béla Zeneiskola diákjainak muzsikája is színesítette. Ifj. Khell Zoltán beszélt édesapja életútjáról, munkásságáról, személyiségéről, míg Fehérvári Károly öregdiák felelevenítette az 1953 és 1957 között az iskolapadban töltött időszakot. Ezt követően a jelenlévők megkoszorúzták az 1896-ban alapított és 1959-ben megszüntetett Pápai Tanítóképzőnek emléket állító kopjafát. Az összejövetel kötetlen beszélgetésekkel ért véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!