Hírek

2017.02.09. 18:21

Személyiséglopás, pedofília – Az internet sötét oldala

A világháló veszélyeiről tartottak előadást a Pápai Rendőrkapitányság munkatársai a biztonságosabb internet napja alkalmából két helyi, illetve egy környékbeli iskolában.

Polgár Bettina

Császárné Elek Veronika címzetes rendőr alezredes, a Pápai Rendőrkapitányság kiemelt megelőzési főelőadója elmondta, az volt a céljuk, hogy a biztonságosabb internet napján minél több iskolába eljussanak, illetve minél több diáknak tudjanak hasznos tanácsokat adni az internethasználattal kapcsolatosan. – A Tarczy Lajos Általános Iskolába látogattam el mint iskolarendőr, és három felső tagozatos osztály számára tartottam tájékoztatót az internet veszélyeiről, de emellett még a pápateszéri iskolában és a Türr István Gimnáziumban is jelen voltunk. Az a tapasztalatunk ugyanis, hogy ez a korosztály nagyon sokat tartózkodik a világhálón, azonban a fiatalok nincsenek mindig tisztában azzal, hogy az internet világa számos veszélyt is rejtegethet – hangsúlyozta.

Fotó: Vallner Bettina

– A Pápai Rendőrkapitányságon folytatott internettel kapcsolatos büntetőeljárások alapján elmondható, hogy ezekben a bűncselekményekben általában a felnőtt korosztály jelenik meg sértettként, és az elkövetők is többnyire a felnőtt korosztályból kerülnek ki, de azért minden évben találkozunk néhány fiatalkorú, sőt, gyermekkorú sértettel, illetve sajnos elkövetővel is. Ezért nagyon fontos, hogy a fiataloknak már most elmondjuk: a világhálón tartózkodva bűncselekmények áldozatai, de akár elkövetői is lehetnek – emelte ki Császárné Elek Veronika.

Hozzáfűzte, minden alkalommal fontosnak tartják felhívni a figyelmet a személyes adatok védelmére. – Nagyon sokan felteszik a közösségi oldalakra a teljes nevük mellett a pontos születési adatukat, a lakcímüket, és többen a telefonszámukat vagy az e-mail címűket is megosztják. Ezek a személyek akár személyiséglopás áldozatai is lehetnek. Az internetre feltöltött adatokat, ha azok még fotókkal is párosulnak, bárki leveheti, és az illető nevében egy hamis profilt hozhat létre, ami aztán számos kellemetlenséget okozhat a sértettnek – húzta alá.

– A fotók kapcsán fontos kiemelni, hogy amit az internetre feltöltünk, az örökre ott is marad, másrészt akár 10, 20, 30 év múlva is visszaköszönhet. Egyáltalán nem mindegy, hogy egy fiatal milyen jellegű fotót tölt fel magáról, azon ő milyen élethelyzetben tűnik fel. Tapasztalataink szerint gyakori a lányok körében, hogy szinte naponta töltenek fel magukról szelfiket és különböző fotókat, vagy gyakran változtatják a közösségi oldalakon a profilképüket is. Előfordul, hogy a fotókon igyekeznek idősebbnek látszani, kisminkelik magukat, kihívó öltözékben vagy pózban jelennek meg. A világhálón található fotók akár rossz szándékú emberekhez is eljuthatnak, akik aztán ezeket egy nem kívánatos, más jellegű internetes felületre is feltehetik. Sajnos előfordult már a Pápai Rendőrkapitányság illetékességi területén is, hogy egy tizenéves kislány fotóját egy pedofil oldalra vették át. – mutatott rá a kiemelt megelőzési főelőadó. Császárné Elek Veronika megjegyezte, az internetre feltöltött fotóink egy nyaralás vagy téli vakáció alatt arról is árulkodhatnak, hogy a lakásunk üres, vagy hosszabb ideig távol vagyunk, és így akár betöréses lopás áldozatai is lehetünk.

– Nagyon fontos a jelszó, ami védi az adatainkat. Lényeges, hogy ez ne egy egyszerű, néhány karakteres jelszó legyen, ne tartalmazza a nevünket és személyes adatainkat, hanem legalább nyolc karakterből álljon, de használhatunk akár jelmondatot is. Jó, ha váltakoznak benne a kis- és nagybetűk, illetve számokat, szimbólumokat is tartalmazhat, a lényeg, hogy ne legyen könnyen kitalálható egy idegen számára. Viszont a biztonságos jelszó is csak addig véd, amíg azt titokban tartjuk, és nem áruljuk el a barátoknak, ismerősöknek. A fiataloknál ugyanis azt is tapasztaljuk, hogy a barátnők, barátok megosztják egymással a jelszavaikat, azonban ezek a barátságok időnként megszakadhatnak. Előfordulhat ilyenkor, hogy az egyik fél visszaél a jelszó ismeretével, például belép a volt barátnőjének vagy a barátjának a profiljába, és ott kellemetlen tevékenységet folytat. Akár fotókat hozhat nyilvánosságra, vagy éppen üzeneteket írhat másnak a tulajdonos nevében – figyelmeztetett a címzetes rendőr alezredes.

A Pápai Rendőrkapitányság munkatársa elmondta, a tanácsok mellett kisfilmek segítségével is érzékeltették a világháló veszélyeit, többek között az internetes ismerkedésben rejlő veszélyeket. – Az internetes ismerkedés esetében nem lehetünk száz százalékig biztosak abban, hogy az ismeretlen, akivel a világhálón beszélgetünk, valóban az, akinek állítja magát, valóban úgy néz ki, amilyen fotót nekünk elküld. Az internetes ismerkedéseket személyes találkozások is követhetik, hiszen a fiatalok meg szeretnék ismerni egymást. A találkozások viszont rosszul is elsülhetnek, akár szexuális jellegű bűncselekményekkel is végződhetnek. Azt szoktuk tanácsolni, hogy ha már mindenképpen meg akarunk ismerkedni az internetes chatpartnerünkkel, mindig nyilvános, forgalmas helyet válasszunk a találkozásra, és a szülők, vagy a barátok mindig tudjanak róla, hogy valakivel találkozunk – zárta Császárné Elek Veronika.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!