Hírek

2017.05.23. 16:10

Százötödik születésnapján köszöntötték Edit nénit Kamondon

Ritka alkalomra gyűltek össze a község lakosai a faluházba múlt vasárnap. A község legidősebb lakosa, Kamondy Gyuláné Edit néni 105. születésnapját ünnepelték.

Tisler Anna

Asbóth Szabolcs polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy elvétve akad olyan település, amelyiknek legidősebb lakosa betöltötte a 105. életévét.

Ifj. Kamondy Gyuláné, ifj. Kamondy Gyula, Kamondy Elemér, Asbóth Szabolcs polgármester és Kamondy Gyuláné
Fotó: önkormányzat

Kamondy Gyuláné 1912. május 20-án született Zalameggyesen, még az Osztrák-Magyar Monarchia állampolgáraként. Három testvére volt, gyerekkorát beárnyékolta, hogy édesanyjukat korán elvesztették. Edit nénit nyolcéves koráig, míg édesapja újra meg nem nősült, a nagybátyja nevelte Tárnokrétiben. Édesapja új házasságából két féltestvére született. Kamondy Gyulához 1931-ben ment feleségül, két gyermekük született, Gyula és Elemér. A család 1959-ig egyéni gazdálkodást folytatott Kamondon, majd a termelőszövetkezet megalakulása után bedolgozóként tevékenykedtek. Férje 1987-ben halt meg. Edit néninek ma már 8 unokája és 11 dédunokája van.

A polgármester a község lakossága nevében kívánt minden jót az ünnepeltnek, a helybeliek műsorral kedveskedtek a legidősebb lakosnak. A műsort Hajdú Irén kulturális munkatárs tanította be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!