Hírek

2015.08.05. 11:08

"Segíts, apa, mert megölnek!" - Autós üldözés és bántalmazás egy előzés miatt?

Veszprém - Szétverte a fiam kezét, autóját egy férfi, feltehetően amiatt, mert megelőzték augusztus 3-án –ezt közölte lapunkkal a balatonfüredi Csontos György még mindig a történtek hatása alatt.

Kovács Erika

Aszófőről tartott hazafelé a fiam Balatonfüredre, amikor megelőzött egy másik járművet – idézi a történteket az apa. Hozzátette,  amikor a fiam a másik autó mellé ért, érzékelte, hogy az autós gyorsít, de szerencsére a fiamnak sikerült a manőver, és ettől kezdve a másik autós szorosan a nyomában követte fiamat. Aztán – folytatta az apa - Tihanynál utolérte az autós, és a Lepkesor néven ismert kereszteződésnél nekiment többször is a fiam autójának, majd amikor mindketten megálltak, egy középkorú férfi hirtelen kiugrott az autójából, a fiamhoz ment, egy farúddal ütötte verte, a kezét szétverte, autóját is ütlegelte. A fiamnak annyi lélekjelenléte volt még, hogy minket és a segélyhívót felhívta, és néhány perc múlva megérkezett a segítség, a család, mentők, rendőrség.

(Csontos Bálint fotója)

– Szörnyű volt azt hallani tehetetlenül amikor a fiam kiabálta, segíts, apa, mert megölnek! – beszél a borzalmas percekről az apa. Hozzátette továbbá, a másik járműben egy középkorú budapesti  pár ült. Csontosék  a történtek matt feljelentést tettek a balatonfüredi rendőrkapitányságon.

Csontos Bálintot a vandál autós egy farúddal ütlegelte (Fotó: Balogh Ákos)

Az apa elmondta, amikor fia felhívta, azonnal robogóra ült, és magához vette engedéllyel tartott gáz-riasztó fegyverét, amit a motor ülése alá, látható helyre tett. Amikor a helyszínre ért, a rendőrök meglátták a fegyvert, és elkérték tőle, amit ő azonnal átadott.

Frankó Marianna megyei rendőrségi szóvivő elmondta az ügy kapcsán egy közlekedésrendészeti szabálysértési eljárás, valamint két büntetőeljárás indult a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!