Hírek

2017.06.16. 19:21

Rangos országos díjat kaptak önkormányzati vezetők

BALATONFÜRED Átadták az Év polgármestere, alpolgármestere és jegyzője díjat a Vaszary Galériában tartott ünnepségen.

Sági Ági

Huszonharmadik alkalommal tartották meg a Városi polgármesterek randevúját. Az évente más-más településen szervezett díjátadón hirdetik ki az egy hónapig tartó szavazás eredményét. Rövid műsort követően Bóka István polgármester mutatta be városát, és mondta el, hogy milyen fejlesztések valósulhatnak meg Füreden az úszó világbajnokság kapcsán.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára is részt vett a tegnapi eseményen. Előadásában az önkormányzatok helyzetének és feladatának változásáról beszélt, legfontosabbnak a közösségépítést nevezte.

Az államtitkártól az év jegyzője díjat Béja Julianna, a budapesti XIX. kerület jegyzője vehette át. Elmondta, hogy bár csak egy éve jegyző a kerületben, de azóta átstrukturálták a hivatalt, átszervezték a munkát, és új irányokat szabtak a működéshez. Úgy érzi, hogy az elismerés ennek a munkának a sikerét jelzi.

A velencei Koszti András a díjjal, amit Pogácsás Tibortól vehetett át Fotó: Sági Ági

Az év alpolgármestere Bálint Istvánné lett. A bicskei alpolgármester szerint segíti a város fejlődését Budapest, Székesfehérvár és Tatabánya közelsége. A hivatalát 2014 óta látja el, elsősorban a szociális kérdésekkel foglalkozik és a polgármesterrel jól kiegészítik egymást.

Az év polgármestere díjat Koszti András vehette át. - Minket Balatonfüred példája hajt. Nem kell mindig új dolgokat kitalálni, csak át kell venni a jókat - mondta el a díj átvételekor. Tréfálkozva hozzátette, hogy Füredhez hasonlóan Velence is tóparti város, ha az a tó nem is akkora, mint a Balaton. Van egy kis hegyük is, nem akkora, mint a Bakony, de vannak szép tájak és vendégszerető emberek. A megválasztása óta eltelt időszak legnagyobb sikerének nevezte, hogy sikerült egységessé tenni a korábban nagyon megosztott várost. Egy év alatt több mint 100 százalékkal nőtt Velencén az idegenforgalmi adóbevételük, és úgy fejlesztik a turizmust, hogy az a lakosságnak és a turistáknak is jó legyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!