Hírek

2016.10.19. 18:54

Rablás a börtönben: kilenc év egyetlen ökölcsapásért

Egyetlen ökölcsapásért kilenc év fegyházra ítéltek egy pécsi fiatalembert, aki a veszprémi börtönben támadt zárkatársára.

Mátételki András

A 26 éves Ny. Zsolt 2014. május elején került közös cellába P. K.-val, akinek csomagja érkezett szeretteitől. Tisztálkodási szereket, dohányt, kávét, ruhát kapott hazulról. Mivel a vádlottnak, akit legutóbb 10 évre ítéltek szexuális erőszak, kifosztás és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt, nem volt bent semmije, ezért kért néhány dolgot a csomagból. Társa nem adott neki semmit, mire a vádlott ordibált vele, majd megfenyegette, hogy megveri. Ennek ellenére sem kapott a küldeményből. Ekkor úgy begurult a pécsi rab, aki már fiatalkorúként is öt évet töltött börtönben, hogy ököllel oldalba vágta zárkatársát, aki az erős fájdalom miatt az ágyra rogyott. A vádlott a sértett szekrényéből kivette a kávét, a fogkrémet, a testápolót, az ezer forint értékű dohányt és egy térdnadrágot. Összesen 6144 forint értéket rabolt el társától.

Az eljárás során tagadta, hogy bántotta volna a vele egy zárkában tartózkodó illetőt. Azzal védekezett, hogy egy órát ajánlott fel a sértettnek a csomagjáért, aki ezt nem fogadta el. Amikor rákérdeztek az óra márkájára és értékére, két különböző típusról beszélt, ezért nem bizonyult szavahihetőnek.

A Veszprémi Járásbíróság Ny. Zsoltot – mint erőszakos, többszörös visszaesőt – kilenc év fegyházra ítélte, ugyanakkor kimondták, feltételes szabadságra nem bocsátható. A törvényszék helybenhagyta a döntést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!