Hírek

2016.09.25. 20:15

Három napig mulatott Paloznak - Pörkölt, gulyás és szőlőfürtök

Paloznak - Eljött a szeptember utolsó hétvégéje, így a hagyományoknak megfelelően három napig mulatott a település.

Kekk Sára

- Nagy öröm számomra, hogy most már harmadik éve vendégeket is köszönthetünk ezen a rendezvényen, ami talán a legnagyobb ünnep itt Paloznakon. A városok, falvak szövetségében találtunk egymásra, ott kértem fel Mikepércs polgármesterét, ha idén jönnek hozzánk látogatóba, hozzák el településük sokszínű kultúráját, a képzőművészeket és sok minden mást, hogy bemutassák itt a Balaton mellett is a tőlünk messze lévő települést - mondta Czeglédy Ákos polgármester a falunapok megnyitóján.

Czeglédy Ákos polgármester adta át az önkormányzat nevében Trokán Péter színművésznek a Paloznak díszpolgára kitüntetést Fotó: Kekk Sára

Kontrát Károly parlamenti államtitkár elmondta, minden adva van Paloznakon a három nap sikeréhez, hiszen csodálatos település, csodálatos az idő és jó a hangulat.

Trokán Péter színművész - aki az önkormányzattól idén a Paloznak díszpolgára kitüntető címet kapta - megnyitójában elmondta, húsz év alatt annyit nőtt a falu ázsiója, hogy azt az itt élők el sem tudják képzelni.

- Elkezdett a falu változni, úgy, ahogy kell. A lényeg, hogy a falu fejlődik, örüljünk ennek. Nem tudunk ellenállni, lehet szeretni, lehet nem szeretni azt, ami születik, de a fejlődésnek nem tudunk és nem is szabad ellenállni - mondta a színművész.

A háromnapos rendezvénysorozat alatt számos gyermekprogramon vehettek részt az érdeklődők, valamint a vendégtelepülés művészei, köztük a Főnix Néptáncegyüttes, a Törköly Zenekar, és Erdős-Tóth Fruzsina is többször tartott bemutatót.

Címkék#Paloznak

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!