Hírek

2017.03.31. 11:04

Átadták a felújított tapolcai piac csarnokot

Tapolca - A legfontosabb közösségi terek közé tartozik a piac, ezért is volt fontos számunkra, hogy a megépülése után közel ötven évvel megújuljon a csarnok és szolgálja a vevőket és eladókat

Tóth B. Zsuzsa

Erről beszélt megnyitójában Dobó Zoltán polgármester a helyi piac felújítását követő avatási ünnepségen pénteken.

-      A helyi közösség teljes keresztmetszetét, a világról alkotott képét mutatja egy-egy közösségnek a piac csarnok. Lehet látni, hogy miből élnek itt az emberek, mire alapozzák jövőjüket. Erős jövőképpel bír a település, hiszen új kereskedők, új portékák jelennek meg a csarnokban abban a reményben, hogy helyben találnak vevőre.

A megújult tapolcai piac avatási ünnepségén Dobó Zoltán polgármester reményét fejezte ki, hogy a jövőben több piaci nap és több árus lehet a csarnokban

Figyelembe kell venni, hogy a mai élelmiszerlánc rövid, és előnyben kell részesíteni a környezettudatosságot, fenntarthatóságot – mondta a polgármester. Hozzátette, hogy a piac felújítást támogató pályázatban a norvég Lillehammer városának egyeteme volt a város partnere, valamint mindazok, akik az újjáépítés mellé álltak.

Az Egészséges Tapolca, egészséges gazdaság pályázat során a piac 851 ezer eurós megújulását 809 ezer eurós vissza nem térítendő támogatással segítette a Miniszterelnökség. Így szebb, modernebb lett a piac csarnok, képzések valósultak meg, vállalkozásokat segítő helyi központ jött létre és számos, a helyi termelőket, értékeket szolgáló projekt valósult meg. Bizalmát fejezte ki, hogy az eddigi két piacnapból a jövőben három lehet és a vásárlók száma gyarapszik, a gazdaság erősödik.

Rig Lajos országgyűlési képviselő szerint több évtizedes álom vált valóra a piac megújulásával. Hangsúlyozta, hogy a város arculata azért is fontos, hogy vonzóvá tegye a látogatók számára, akik aztán szívesen visszatérnek.

Nanna Egidius, Lillehammer város stratégiai, tervezési és fejlesztési igazgatója arról beszélt, hogy az egészséges életmódnak és az egészséges gazdaságnak minkét városban központi szerep jut.

Lantos Gábor és Farkas Csilla vásárol Szálinger István helyi termelőnél a megújult piacon

- Biztos vagyok benne, hogy az előbbi egyik alapköve az egészséges alapanyagokhoz való hozzájutás, ami nem sikerülhet a helyi gazdálkodók nélkül. A piac felújításával Tapolca jó úton halad ezen az úton – mondta és hozzátette, hogy Norvégiában fontos, hogy a helyben megtermelt alapanyagot helyben értékesítsék, védve a környezetet is. A helyi ételek fogyasztásával pedig a helyi gazdaságot erősíthetik.

A kivitelezést végző társaság ügyvezető igazgatója, Szencz Lajos átadta a piac jelképes kulcsait a polgármesternek, majd a nemzeti szalag átvágását követően a polgármester, a finn partner egyik képviselője és Korponai Gergő, a Miniszterelnökség nemzetközi együttműködési programok végrehajtása osztálya osztályvezetője elültette a piac előtt az első mezei juhar fát, amelyet továbbiak ültetése követ majd.

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!