Hírek

2015.11.27. 16:34

Pert nyert a Mal Zrt.

Veszprém – Mentesül a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (Mal Zrt.) a közel 134 millió forint hulladékgazdálkodási, természetvédelmi és rendkívüli vízszennyezési bírság alól, mert a munkaügyi bíróság hatályon kívül helyezte a hatóság kérelmét.

Kovács Erika

A Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság álláspontja szerint ugyanis pusztán becsült, és nem pontos, szakértői számításokkal nem megalapozott kérelemről van szól. Ez derült ki a Veszprémi Törvényszéken, Magyarádyné Vándor Zsuzsanna bíró tanácsa, Horváth Tünde és Hadnagyné Göllén Mária bírák előtt.

Elhangzott továbbá, hogy a felperes Mal Zrt. az ügyben az idevonatkozó határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Arra hivatkozott, hogy a X-es számú kazetta létesítésére a hatóságok kötelezték és a terület kiválasztásakor, tervezéskor, az engedélyeknél elmulasztották az ellenőrzést. A cég álláspontja szerint természeti tényezők is okozták a katasztrófát. A felperes úgy vélte, az engedélyben levő előírásokat betartotta, a hulladékgazdálkodást nem szegte meg, a védett természeti területen és a Torna-patakban visszafordíthatatlan károsodás nem történt. Állította, megalapozatlan a bírság kiszámítása. Az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség, valamint a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság alperesek a határozatok jogszerűségére hivatkozva a cég keresetének elutasítását kérték.

Magyarádyné Vándor Zsuzsanna (középen) kihirdeti az ítéletet a Veszprémi Törvényszéken, pénteken. Mellette balról Hadnagyné Göllén Mária és Horváth Tünde

A Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság mostani ítéletében viszont a hatóság hulladékgazdálkodási, rendkívüli vízszennyezési bírságot megállapító határozatait hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte, a természetvédelmi bírságról szóló határozat bírósági felülvizsgálata iránti keresetet elutasította.

Magyarádyné Vándor Zsuzsanna bíró indokolásában rámutatott, hogy a gátszakadás nem természeti katasztrófa, ezért a felperes nem mentesülhet a közigazgatási jogi felelősség alól. Megsértette a környezethasználati engedélyt, amikor a vörösiszap-hulladék a szállító vízzel együtt a környezetbe került. A kijutott hulladék mennyiségét viszont a hatóság becsléssel, pontatlanul állapította meg, több hónappal a katasztrófa után végzett helyszíni szemle adatai alapján – ahogy a bíró fogalmazott – ily módon az adatok hiányosak, a számítás jelentős „hibával terhelt”. A bíróság rámutatott többek között, hogy a vörösiszap mennyiségét oly módon kell meghatározni, hogy a bírság kiszámítása pontosan ellenőrizhető legyen. Az pénteki ítélet ellen nem lehet fellebbezni, rendkívüli jogorvoslatként felülvizsgálati eljárás kezdeményezhető a Kúriánál – derült ki.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!