Hírek

2017.05.07. 13:22

Pápán közösen búcsúztak a középiskolától

Pápa – A város hat középiskolájának 25 végzős osztályából 572 ballagó diák búcsúzott el szombaton alma materétől, majd végigsétált a belváros utcáin, hogy az Esterházy-kastély mögötti szabadtéri színpadon közösen ünnepelje meg az emlékezetes napot.

Polgár Tibor

A helyi hagyományoknak megfelelően a különböző oktatási intézményekből induló osztályok a Fő téren együtt átvonulva érkeztek meg a központi ünnepség helyszínére, ahol jelképesen búcsút vettek a pápai középiskolás évektől. Az idei városi ballagáson Kovács Zoltán országgyűlési képviselő szólt a fiatalok százaihoz, akiket Ákos Ilyenek voltunk című dalának találó soraival köszöntött. Mint mondta, a középiskolai ballagás és az érettségi évszázadok óta a felnőtté válás rituáléja, amely határvonalat húz az ember életében: egy korszak lezárásával egy újabb kezdődik. – A fiatalok, akik betöltik 18. életévüket, hivatalosan is a felnőtt társadalom tagjaivá válnak. A felnőttkor nagyobb szabadságot, de egyben felelősséget is jelent. Megnyílik előttetek az önálló döntés lehetősége, de már a következményekkel is számolnotok kell – hangsúlyozta Kovács Zoltán.

– 18 évesen nehéz eldönteni, merre vegyük az irányt. Sok fiatalnak van lehetősége felsőfokú iskolában tanulni, ugyanakkor nagyon nagy szükség van a jó mesteremberekre is. Ma már nem kell választanotok a család és a karrierépítés között, hiszen a modern társadalom mindkettőre ad lehetőséget. Bármerre visz az utatok, egy igazodási pont biztosan marad: kötődés a szülőföldhöz, Pápához – fűzte hozzá. Az országgyűlési képviselő, a város egykori polgármestere kiemelte, a pápai diákok mindig szilárd, jó alappal vághatnak neki a választott útnak, végezetül pedig sikeres utat kívánt a ballagóknak.

A végzősök nevében búcsúzó Pus Dorina, a Petőfi Sándor Gimnázium tanulója úgy fogalmazott, egy olyan korszakhoz érkeztek, ami tele van kérdésekkel, kétségekkel, és ebben a helyzetben csak az biztos számukra, honnan jöttek, honnan indultak útnak. – Végzős társaim! Ne féljetek repülni, szárnyaljatok a széllel! Éljetek, fedezzétek fel a világot, de ha eltévedtek, emlékezzetek arra, hogy Pápa mindig tárt karokkal vár vissza titeket! – jegyezte meg a ballagó diáklány.

A városi ballagás kiemelt pillanataként Áldozó Tamás polgármestere felnőtt pápai polgárrá fogadta a ballagókat. Ezt szimbolizálva a városvezető emléklapot, illetve a város címerével díszített láncot nyújtott át Makkai Alexandrának, a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola diákjának, valamint Bihari Leventének, a Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképző Iskolája tanulójának. A szabadtéri színpadon tartott központi ünnepséget Kollár Abigél (Petőfi Sándor Gimnázium), Erős Nikolett (Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola), valamint a Türr István Gimnázium énekkara énekkel, míg a Csókás Gyöngyvér (Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképző Iskolája) verssel színesítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!