Hírek

2017.04.17. 17:34

Útjavítás Pápa belvárosában – forgalomkorlátozások lépnek érvénybe

Pápa – Forgalomkorlátozásra, útlezárásra lehet számítani a Fő tér útjain karbantartási, javítási munkák miatt keddtől kezdődően várhatóan a következő hét végéig.

Polgár Tibor

Molnár István, a Pápai Polgármesteri Hivatal városfejlesztési osztályának vezetője úgy fogalmazott: a Fő téri burkolatok az idő múlásával folyamatosan romlanak, ez nem kikerülhető probléma. Amikor a hibák száma eléri a kritikus szintet, ezt jelzik a kivitelezőnek, amely garancia keretében kijavítja a burkolatot.

Molnár István és Vörös László Fotó: Polgár Tibor

Az április 18-án kezdődő, mintegy tíznaposra tervezett útrekonstrukció keretében megjavítják a beszakadt folyókát a Korvin utcai ívnél, míg a Szent István út és Gróf út csatlakozásánál, a Nagytemplom és az Esterházy-kastély közötti szakaszon kicserélik az elmozdult, eltört térburkoló köveket, illetve pótolják a fugázást.

Fotó: Polgár Tibor

Vörös László, a kivitelező cég vezérigazgatójától elmondta, a korábbi útkarbantartásokkal az volt a probléma, hogy a javítást követően azonnal ráengedték az útra a forgalmat, így a beton nem tudott kellően megszilárdulni, a kövek pedig újra elmozdultak. Ezúttal ugyancsak azt a néhány tíz térburkoló követ kell javítani, amelyek korábban is elmozdultak.

Fotó: Polgár Tibor

A Korvin utcai ívnél teljes útzár mellett dolgoznak majd. Itt kiveszik a megsüllyedt folyóka egy részét, majd a javítás után visszahelyezik a burkolókövekkel együtt.

Fotó: Polgár Tibor

Ez egynapos munka, de kivárják a beton kötési idejét, és a forgalmat csak utána engedik rá újra az útra – közölte Vörös László. Az útjavítás idején a Fő téri becsatlakozásnál teljes útzár lesz, így a Korvin utcáról a Barát utca felé lehet majd közlekedni, a Fő tér felől pedig nem lehet behajtani a Korvin utcai ívre. Az Esterházy-kastélynál szintén egy napig tartanak a munkálatok, nyolc-tíz napot várnak a beton kötésére, ezután adják vissza a területet a gépjárműforgalomnak.

Fotó: Polgár Tibor

Ezen a szakaszon nem lesz teljes útzár, lámpás forgalomirányítással egy-egy sávon közlekedhetnek majd az autók. Azonban számítani lehet majd torlódásokra, ezért a következő bő másfél hétben érdemes lesz inkább elkerülni a belvárost. Az útjavítási munkák módosítják néhány helyi autóbuszjárat útvonalát is.

Fotó: Polgár Tibor

Molnár István természetesnek nevezte, hogy az idő múlásával az utak állapota romlik, így azok karbantartása, javítása időről időre feladatot jelent. Megjegyezte, a Fő téri utakon tapasztalható állapotromláshoz az is nagyban hozzájárul, hogy sok gépjárművezető nem tartja be az előírt sebességkorlátozást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!