Hírek

2017.06.08. 17:13

Forgalomlassítókat helyeztek ki Pápán

Pápa - Forgalomlassítókat helyeztek ki a Fapiac tér környékére a közelmúltban. Unger Tamás, Pápa alpolgármestere rámutatott, a közlekedési infrastruktúra-fejlesztések között fontos célként jelenik meg a közlekedésbiztonság növelése.

Polgár Bettina

Két évvel ezelőtt, 2015 júniusában halálos gázolás történt a Fapiac tér környékén található egyik gyalogos-átkelőhelyen, 2016 októberében pedig súlyos sérüléseket szenvedett egy személy, akit a Korona utcában gázoltak el, ugyancsak gyalogos-átkelőhelyen.

– Megszületett a döntés, hogy a közlekedésbiztonság javítása érdekében lépéseket kell tenni. A szakemberek több lehetőséget is számításba vettek. A probléma gyökerét az adta, hogy az érintett területen jellemzően nagy sebességgel közlekedtek az autósok, ezért döntöttek végül a két forgalomlassító elem elhelyezése mellett – emelte ki Unger Tamás.

– Amikor egy ilyen változtatás megjelenik, az gondolkodásra sarkall másokat is. A közelmúltban más utcákban élők is felkerestek, hogy a környékükön ugyancsak gondot okoznak a nagy sebességgel közlekedő járművek, ezért szeretnének ilyen jellegű megoldást – mutatott rá Pápa alpolgármestere.

Unger Tamás hozzátette, a közlekedésbiztonság növelése érdekében a továbbiakban várhatóak hasonló megoldások a város más részein, amelyeket az adott lehetőségek és körülmények figyelembevételével alakítanak ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!