Hírek

2017.06.19. 17:44

Elkezdik rendbe tenni a Jókai és a Korona utcát Pápán - Forgalomkorlátozás!

Pápa – Kedden megkezdődnek a jelentős forgalmú Jókai és Korona utca rekonstrukcióját előkészítő beruházások: első körben kicserélik a vízvezetékeket az érintett útszakaszokon.

Polgár Tibor

Mint ismert, a pápai önkormányzat 650 millió forint állami támogatást kapott belterületi utak megújítására. Ebből a pénzből valósul meg többek között a Jókai utca teljes hosszát érintő útrekonstrukció. A munkálatok megkezdése előtt elvégzik a közműcseréket, hogy ezáltal évtizedekig ne kelljen újra megbontani a burkolatokat – mutatott rá Vörös László, a kivitelezést végző cég vezérigazgatója.

Molnár István, a Pápai Polgármesteri Hivatal városfejlesztési osztályának vezetője, Áldozó Tamás polgármester és Vörös László, a kivitelezést végző cég vezérigazgatója a Jókai utcai beruházás helyszínén

Mint mondta, a több mint százéves fővezetéket és a bekötővezetékeket is kicserélik a Március 15. tértől a Csókáig, 780 méter hosszan. Az útnak a kórház felőli oldalán lévő parkolót felbontják, a munkák pedig több esetben félpályás útlezárással és folyamatos forgalomkorlátozással járnak, de előfordulhat, hogy lámpás forgalomirányításra is szükség lesz. A június 20-án induló beruházás várhatóan augusztus végéig tart, a tervek szerint szeptemberben kezdődhet el az útrekonstrukció. Ennek során a Március 15. tértől a Szalmavári-dombig az úttest burkolatának cseréjét végzik el, míg a Szalmaváritól a Csókáig az úttest mellett mindkét oldali járda és a zöldfelületek egyaránt megújulnak. Továbbá átvizsgálják az úttest alapját és a csapadékvíz-elvezető rendszer állapotát, a szükséges helyeken az út új alapot kap, valamint a vízelvezetést is rendezik.

A Jókai utca burkolatára ráfér a felújítás

A Korona és a Korvin utca kereszteződésében futó ivóvízvezeték cseréjét ugyancsak elvégzik az útfelújítások előtt. Itt az útburkolat közepén haladnak a vezetékek, így folyamatosan félpályás útlezárás lesz az érintett 70 méteres szakaszon, de néhány napig teljes útzárra is számítani lehet. A vízvezetékcsere nagyjából egy hónapig tart, ezt követően látnak hozzá a Korona utca másik szakaszán a közműcseréhez – tájékoztatott Vörös László.

Molnár István, a Pápai Polgármesteri Hivatal városfejlesztési osztályának vezetője, Áldozó Tamás polgármester és Vörös László, a kivitelezést végző cég vezérigazgatója a Jókai utcai beruházás helyszínén Fotó: Polgár Tibor

Áldozó Tamás polgármester a munkálatok idejére a lakosság türelemét és megértését kéri. Hangsúlyozta, a rekonstrukció célja az, hogy jó minőségű, jól használható és jól fenntartható utak épüljenek. A városvezető megjegyezte, a kormánytól kapott 650 millió forintból a Jókai és a Korona utcán túl más utcákban is terveznek burkolatcserét. Az említett összeget még 2017-ben teljes egészében fel szeretnék használni, ugyanis bíznak abban, hogy 2018-ban is lesz lehetősége a városnak hasonló támogatás elnyerésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!