Hírek

2017.07.07. 20:10

Lépést kell tartaniuk majd a változásokkal - Diplomaátadó a mérnöki karon

VESZPRÉM Büszkén, erőt sugárzóan ülnek egy összetartó szellemi közösség tagjaként, amit úgy hívnak, Pannon Egyetem - nyitotta meg a Pannon Egyetemen július 7-én a mérnöki kar diplomaátadó ünnepségét Gelencsér András rektor.

Leitner Vera

- A mérnöki kar hallgatóiként olyan hivatást választottak, melyek az elkövetkező időszak során biztos állást, jövedelmet, kihívást kínál - mondta Gelencsér András rektor, s kiemelte, az ipar nemcsak szakmailag felkészült, hanem a változások sebességévél lépést tartani képes szakembereket igényel.

Zalavári István, a Veszprém Megyei Mérnöki Kamara elnöke elmondta, a magyar gazdaságban is jelentős problémát jelent a mérnökhiány. - Mit jelent ma mérnöknek lenni? Felelősségérzettel tevékenykedő szakembert, aki természettudományos alapismereteivel a társadalmi-természeti környezetet figyelembe vevő, előrelátó munkát végez. Alkotásai társadalmi hasznosságúak - fejtette ki Zalavári István.

- Az első ipari forradalom hozta létre a gépész- és a vegyészmérnök fogalmat - mondta el Szalai István, a mérnöki kar dékánja, s hozzátette, a kezdetekhez képest ma már több száz mérnöki foglalkozás létezik. Meghatározó iparvállalatokkal együttműködve a Pannon Egyetem olyan kutatásokban vesz részt, amelyek a negyedik ipari forradalom céljait szolgálják - emelte ki a kar munkásságát illetően a dékán.

A mérnöki kar hallgatóiként olyan hivatást választottak, melyek az elkövetkező időszak során biztos állást, jövedelmet, kihívást kínál - mondta el Gelencsér András rektor a diplomaátadón Fotó: Nagy Lajos

A mérnöki kar ünnepségén 63 alapszakos és 43 mesterszakos hallgató vehette át az oklevelét. Az egyetem műszaki informatikai karának ugyancsak pénteki diplomaátadóján Benedek Adrienne, a Philips Lighting jogi igazgatója egyebek mellett a folyamatos tanulást, a munka és a családi élet harmóniáját és a célok kitűzését emelte ki útravalóként.

- Nagyon fontos, hogy ezeket a célokat mindig etikus eszközökkel kell elérni, türelemmel, nagy szakmai alázattal.

A Pannon Egyetem és a kar szakmai alapokat, gyakorlatszerzési lehetőséget kínált hallgatóinak, akiknek a kari fejlesztési és innovációs munkákba bekapcsolódva lehetőségük nyílt megismerkedni a legújabb technológiákkal is, mondta el Hartung Ferenc, a műszaki informatikai kar dékánja. A karon 33 alap- és 15 mesterszakos hallgató vette át oklevelét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!