Hírek

2017.01.18. 19:35

Összefogott az iskola Zoliért - Hetek óta az életéért küzd a súlyosan beteg negyedikes kisfiú

Gyepükaján - Azt kérjük karácsonyra, hogy Zolika gyógyuljon meg és jöjjön haza, mondta a játékboltban a másodikos Feri és az óvodás Bence. Szüleik, bár próbáltak erősek maradni, nem tudták visszatartani a könnyeiket.

Tisler Anna

A két kicsi csak annyit tudott, hogy tízesztendős bátyjuk, Zoli beteg és kórházban van. Édesapjuk sok időt tölt mellette, ezért őt is ritkán látják. Az apa, Vasvári Zoltán még az édesanyának sem merte elmondani, hogy az életéért küzdő legidősebb gyermekük milyen szenvedéseken megy át. Ő ugyanis negyedik gyerekükkel várandós. Féltik, nehogy az idegesség miatt a születendő babának is baja essen.

- Zoli fiunk a káptalanfai iskola negyedik osztályát kezdte szeptemberben - mesélte az édesapa. - Egészséges, vidám gyerek volt. Néha vérzett az orra. Mivel más panasza nem volt, az orvos sem gyanakodott komoly dologra. Szeptemberben ismét eleredt a vére, akkor azonban nem csillapodott. Az iskolából hívták az édesanyát, aki épp orvosi vizsgálaton volt, nem tudták elérni, ezért a mentőt riasztották. Ekkor már a gyerek lábán kiütések jelentek meg, ami arra utalt, hogy komolyabb lehet a baj. Vizsgálták, majd kiderült, hogy az immunrendszerével van gond.

Bence és a szülők remélik, Zoli állapota hamarosan jobbra fordul. A család tartalékai az utazás és az egyéb kiadások miatt kimerültek Fotó: Tisler Anna

Beutalták a szombathelyi kórházba. Akkor úgy tűnt, hatásos volt a kezelés, ismét járt iskolába. Néhány nap után ismét kezdődött minden. Újra kórház, kezelés, de akkor már látszott, hosszú időt vesz igénybe. Az eredményei egyre romlottak. Kétoldali tüdőgyulladást kapott, a szervei egyre lassabban működtek, az orvosok már a teljes leállástól tartottak. Lélegeztetőgépre került, majd mentőhelikopter szállította Budapestre. Altatták, belső vérzései voltak, hiába kapott vért, nem javult. Életmentő műtétet hajtottak végre rajta, kivették a lépét. Kétszer olyan állapotban volt, hogy hívták az édesanyát, búcsúzzon el tőle.

Végre a múlt hét végén jobb hírek érkeztek. Hatottak a gyógyszerek, lassan felébresztették az altatásból.

- Amikor magához tért, valamit nagyon akart mondani nekünk, de nem jött ki hang a torkán - mesélte az édesapa. - Másnap már néhány szót tudott mondani. Reménykedhetünk. Tudjuk, hosszú út vezet a gyógyulásig. Az is csak ezután derül ki, hogy az elmúlt hónapok okoztak-e valamilyen károsodást a mozgásában, beszédében. A legszörnyűbb az lesz, amikor el kell mondani neki, hogy amíg altatásban volt, min ment keresztül.

A február elején már négy- gyermekes családban az anya a kicsikkel van otthon, az apa a gyermek betegsége előtt rövid ideig külföldön vállalt munkát azért, hogy fizetni tudják a lakásra felvett devizakölcsönt, és gyermekeiknek meg tudjanak adni mindent, ami szükséges. Amikor a fiú állapota súlyosbodott, az apa otthagyta a külföldi állását és Veszprémben vállalt munkát. Miután Zolit Budapestre szállították, táppénzre került, hamarosan az is lejár, így fizetés nélküli szabadságot kér. A család tartalékai az utazás és az egyéb kiadások miatt kimerültek. Barátaiktól, ismerőseiktől kapnak segítséget, ellátták őket ruhákkal, gyermekbútorokkal. Szükség volna az újszülött számára légzésfigyelőre és ruhásszekrényre, valamint anyagi támogatásra.

- Az iskola jó kapcsolatot ápol a családdal, folyamatosan figyelemmel kísérjük tanítványunk állapotát - mondta Csordás Tünde igazgató. - Nagyon aggódtunk a híreket hallva. Ahogy a gyermek állapota romlott, jelzésünkre az önkormányzat azonnal a család segítségére sietett. A káptalanfai Máltai Szeretetszolgálat - szintén kezdeményezésünkre - élelmiszercsomagot juttatott a családnak. Januárban a sümegi Gyermekjóléti Szolgálattól is kértem segítséget, alapítványok elérhetőségét, ahova pályázni fogunk támogatásért, illetve diákjaink családjait is felkértük az adományozásra, ami folyamatosan tart az iskola koordinálásával.

A Pusztai Ferenc Közös Fenntartású Általános Iskola Tanulóiért Alapítvány számlaszáma, ahova a pénzbeni felajánlásokat várják, a Napló szerkesztőségében megtudható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!