Hírek

2017.07.13. 18:45

Nyugdíjasok a várpalotai laktanyában - Évtizedes, szép hagyomány az MH Bakony Harckiképző Központban

VÁRPALOTA - A Kossuth-laktanyában és a központi lőtéren látta vendégül az egykor az alakulatnál szolgálókat hagyományos nyugdíjas találkozóján az MH Bakony Harckiképző Központ.

Szabó Péter Dániel

Szép hagyomány a várpalotai katonai szervezetnél, hogy minden évben találkozóra hívják és várják az alakulatnál és jogelődeinél szolgáló nyugdíjasokat. Idén immár tizedik alkalommal rendezték meg a programot, amelyre közel félszázan fogadták el a meghívást.

A megjelenteket Vokla János ezredes, központparancsnok köszöntötte. Rövid tájékoztatójában ismertette, az elmúlt év feladatait, valamint vázolta az elkövetkezendő időszakban tervezett fejlesztéseket.

Vokla János parancsnok (középen) köszöntötte a találkozó résztvevőit
Fotó: Szabó Péter Dániel

Ezt követően tiszteletüket kifejezve többen koszorút helyeztek el az 1994-ben egy tragikus aknavető-csőrobbanás következtében elhunyt Kránitz Antal posztumusz őrnagy emlékművénél.

A folytatásban a hajmáskéri "0" ponti bázisra utaztak a meghívottak, ahol elsőként az angol tábort tekintették meg, majd a helyszínen a közeljövőben megvalósuló nagyobb fejlesztési projektekről kaptak bővebb tájékoztatást.

A találkozón az Ellenerő Századnál rendszeresített haditechnikai eszközök bemutatóján is részt vettek a nyugdíjasok, többek között a BTR-80 típusú páncélozott szállító harcjárművet és a T-72-es harckocsit mutatták be a katonák az érdeklődőknek.

A program zárásaként egy ebéden látták vendégül a résztvevőket a katonák, ahol kötetlen beszélgetés közben idézték fel a múltat, a várpalotai alakulatnál töltött éveket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!