Hírek

2017.08.09. 05:38

Néptáncos fiatalok vendégeskedtek

ZIRC - Az Erdélyi Baráti Kör volt a vendéglátója a település két testvérvárosa, Dercen és Barót tánccsoportjának. Az együttesek felléptek a Bakonyi Betyárnapokon, ezen felül sok tartalmas programot kínáltak számukra a baráti körösök.

Müller Anikó Hanga

Dercen Gyöngyösbokréta Néptáncegyüttese immár ötödik éve gazdagítja a betyáros programokat, először 2009-ben jártak a kisvárosban. A huszonegy fiatalt most is Korolovics Valéria, a művelődési ház igazgatója és férje, Korolovics Zsolt koreográfus kísérte el. – Egy hetet töltöttünk itt, vendéglátóink az idén is szép programokat szerveztek számunkra, gondoskodtak róla, hogy a gyermekek mindent megkapjanak, ami csak lehetséges. Nehéz lenne választani, melyik volt a legszebb nap, mindegyik csodálatos volt. Két alkalommal léptünk fel, színes programmal, részben a régi táncainkkal, de újakat is hoztunk, így a moldvai csángó koreográfiát és rábaközit, szatmárit. Nagyon jól összebarátkoztunk a baróti táncosokkal, kár, hogy ők korábban hazautaztak, reméljük, lesz folytatása a találkozásunknak, mondta Valéria.

A kárpátaljai derceni és a baróti táncosok újra szép élményeket szereztek, bal szélen Bodi László és Nagy Kopeczky Annamária, jobbról Korolovics Valéria Fotó: Müller Anikó Hanga

Nagy Kopeczky Annamária, a művelődési ház munkatársa, a Gaál Mózes Általános Iskola és az intézmény közös néptánccsoportját kísérőjeként érkezett Bodi Lászlóval és Bán Annamáriával, az iskola igazgatónőjével. – Először járok Zircen, nagyon kíváncsian vártam az utazást, mert vannak itt ismerőseim, hiszen mindig a Barót Napok egyik szervezője voltam, ahol képviseltette magát a testvérvárosi delegáció. Erdővidéken hagyománya van a néptáncnak, volt nekünk is egy erős együttesünk, melyet a közelmúltban szerveztünk újjá Bodi Lászlóval. Később érkeztünk ide, mint a derceniek, mert a sugásfürdői tánctáborban voltunk. Az együttesünknek mintegy száz tagja van, most tizenegyen képviselik. Műsorunkban erdővidéki táncok szerepeltek, fontosnak tartjuk, hogy elsősorban azt mutassuk meg, ami a mienk, de hoztunk mezőségi táncot és palotást is táncolunk.

Nagyon tetszettek a gyermekeknek a szenzációs programok, a múzeumi foglalkozások, a pápai és veszprémi kirándulás, a pápai és a balatoni fürdőzés, a kalandpark élménye. Sajnos csak három napot tudtunk maradni, mert hétvégén két fellépésünk lesz otthon, mondta Annamária. A derceni Kopasz Brigitta tizenhat éves, hatodik éve táncol. Tavaly is itt volt a csoporttal, nagyon jól érezte magát, barátokat szerzett, velük év közben is tartotta a kapcsolatot. Most is legjobban a vinyei kalandparkban tett kirándulást élvezte és a fürdéseket. Kovács János Baróton él, tizennégy éves, ötödik éve táncol. Egyszer járt csupán Magyarországon, de Zircen és környékén még nem.

– Legjobban a kalandpark tetszett, de jó volt a balatoni fürdés is, soha nem láttam még a Balatont. Nagyon tetszenek itt a városok, a sok műemlék, az, hogy a falvakat, városokat erdők határolják. Hogy hasonlít-e a táj Erdővidékre? Kicsit dombokkal tarkított a Bakony, az igaz, de ez olyan szép alföld, a mienkhez képest, hiába, az a Kárpátok, mondta. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!