Hírek

2017.02.19. 12:10

Könyvben a Vad Fruttik-dalok szövegei: nemzedékéről és saját életéről dalol Likó Marcell

Veszprém - Nem vagyok költő, és a szövegeim sem versek, mondta Likó Marcell a dalszövegeit tartalmazó kötet bemutatóján.

Marton Attila

Az Énekelt és el nem énekelt dalok című kötetről Likó Marcellt, a Vad Fruttik énekes-dalszerzőjét és Géczi Jánost, a könyv szerkesztőjét Kal Pintér Mihály, a művet megjelentető Athenaeum Kiadó szerkesztője kérdezte. A tavaly megjelent kötet a dalszerző szövegeit tartalmazza, az utóbbi években született daloknál azonban helyet kapnak benne a szövegek Likó Marcell által írt eredeti változatai, valamint a Géczi János közreműködésével véglegesített dalszövegek.

Kal Pintér Mihály és Likó Marcell a könyvbemutatón
Fotó: Balogh Ákos

A közös munkáról Géczi János elmondta, a szövegírás folyamatában ő csak egyfajta korrektor, a végső döntés mindig Likó Marcellé. Hozzátette, a zenekar utolsó két lemezére kerülő szövegeknél javaslatokat tett a dalszerzőnek egyes sorokra vagy versszakokra, arra azonban mindig törekedett, hogy az elsősorban Likó életéről szóló szövegek az első lemezekhez hasonlóan igazak és őszinték maradjanak. Kal Pintér Mihály kérdésére, megállnak-e zene nélkül a dalszövegei, Likó Marcell leszögezte, nem tartja magát költőnek, és a dalszövegeit sem verseknek.

Megjegyezte, a szövegeket mindig meglévő dallamhoz írja, míg egy vers sokkal szabadabb formában születhet meg. Munkamódszeréről elmondta, egy dalhoz akár hónapokig gyűjti az ötleteket és témákat, amelyekből a legjobbakat továbbírva készül el a szöveg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!